Think Outside The Box

Transindex rovatok


The Caveman Project | 31.3.2010

Magányossá tesz-e egy ilyen projekt?

Fotó: Peter Heilmann/flickr.com

Amikor egy efféle projektről beszélünk, amely a másként élés lehetőségeit akarja bemutatni, nem elegendő szigorúan csak a magánéleti dolgokról beszélni. Nemcsak a személyes kényelem, vagy az alkalmazhatóság szemszögéből kell nézni, de a társas kapcsolatok szempontjából is. Nem elég az, hogy egy Caveman tisztességesen megél egy nagyvárosban; legalább normális szinten kell tartani az emberi kapcsolatokat is.

Csibi Magor

Ebből születik a kérdés: elszigetel-e a többi embertől egy ilyen kísérlet?

A három hónap végéhez közeledve elmondhatom, nem egyszerű a válasz. Egyféle szempontból igen, másfajta vonatkozásokat figyelembe véve pedig nem.

Irreális elvárás lenne, hogy mindenki megértsen, különösen, ha nem magyarázom el mindenkinek külön-külön a projektet. És ahogyan az idő telik, egyre nehezebb ismételgetni ugyanazokat az érveket. Mert az emberek nem tudják, nem ismerik, vagy elfelejtették a bonyolult szabályokat. Tehát ha belevágsz egy ilyen projektbe, készülj fel, hogy többször el kell mondani az okokat amiért belevágtál és a szabályaidat. Akkor is, ha egy idő után beleunsz.

A többiekkel való kommunikálásban az a nehézség is felmerül, hogy mindenki elvárja, hogy kivételeket tegyél. Többször hallottam a barátaimtól: “Ma tegyél egy kis engedményt magaddal szemben.” Ez leginkább akkor jön elő, amikor arról van szó, hogy valaki elvigyen autóval, vagy ha úgy döntenék, nem akarok este 11 után nagyon távolra menni a lakásomtól, mivel már nem jár a metró. Az emberek nehezen fogadják el az érveimet. Úgyis használnák az autót, velem, vagy nélkülem, és legtöbbször senkinek nincs türelme végighallgatni a szóáradatomat különféle témákról és ezek filozófiai vetületeiről :)

Egy másik érdekes, már-már vicces dolog az emberek általános reakciója, amikor először hallanak a projektről, és utána látnak élőben is. Néha csalódás tükröződik az arcukon, amikor látják, hogy nem hasonlítok egy “caveman”-re. Nincs Robonson Crusoe-s szakállam, de még csak olyan sem, mint Tom Hanks-nek a Számkivetett című filmben, nem viselek állatbőrt, a ruháim nem elnyűttek és koszosak, a hajam nagyjából rendben van  Sokan többet várnának egy Caveman-től.

Mindemellett, némi engedményekkel és testre szabottabb szabályokkal mindenki gond nélkül belevághat a projektbe, anélkül, hogy a körülötte élőket túlságosan stresszelné.

Az emberek idővel megszokják a “furcsaságaid”. Mindig lesz beszédtéma, a régi barátaidnak elmesélheted, hogyan halad a kísérlet, milyen újdonságokkal szembesültél, az újaknak pedig az egészet elölről. Sok barátod helyetted is figyelmes lesz majd. Előre figyelmeztetnek, hogy nem lesz mit egyél, mert az éppen aznapi ebédben hús van, megkérdik, hogy melyik országban gyártották a sört, amit iszol, és rádmosolyognak, amikor a lift vagy az autó felé indulnak.

Néhány kényelmetlen percen kívül – például ha visszautasítasz egy meghívást, mivel később nincs mivel hazamenned – a kísérlet rengeteg kellemes pillanatot szerez. Azok, akik igazán közel állnak hozzád, megértenek, egyesek még követik is a példádat, és olyankor érzed, hogy megéri. Végülis, melyek a legfontosabb változások, ha nem a legapróbbak, amelyek a számunkra kedves emberektől jönnek? Minden nagyobb változás egy kicsivel kezdődik, és csak akkor vágyhatunk egy jobb világra, ha a saját életünkben rendet tettünk.

Ha egy efféle kísérletbe vágsz bele, ne várd el, hogy “normálisnak” tekintsenek. Idővel azonban új szokásaid mások számára is elfogadhatóak lesznek. A megszokás legyőzi az előítéleteket. Lesznek támogatóid, és olyanok is, akik nem fognak különösképpen szeretni. De mindenkinek lesz véleménye, néha tanácsa is.

Egy idő után a barátaid ajándékokat hoznak, eszükbe jutsz, amikor piacra vagy bioboltba mennek, és kellemes meglepetésekben lehet részed. Mint például nekem tegnap, amikor egy szomszédom csalánteát hozott, amely állítólag nagyon jó a tavaszi fáradtságra. Bár úgy látszik, idén engem az is elkerül.

Hogy összefoglaljam, nem könnyű egy ilyen típusú vállalkozás. Nem gondolhatsz csak önmagadra, amikor belevágsz, hanem a szeretteidre is. Mert zavarhatja őket, még ha nem is veszed észre. De ha egyszer elindultál ezen az úton, egyre kevésbé szeretnél visszatérni. Kiderül, kik azok, akik önmagadért szerettek, és kik szimpatizáltak veled csak addig, amíg a normarendszerükbe beilleszkedtél.

A végén úgyis csak te nyerhetsz. Új tapasztalatokat, barátokat, kilátásokat. Mi másért élünk, ha nem ezért?

Címkék: , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: LekvárosCsirke
    Közzétéve: 31.3.2010, 2:24 pm

    Magor, a “normalitással” kapcsolatban olvastam valahol egy jópofa idézetet, rég volt, s nem emlékszem pontosan, de ilyesmi, hogy “aki büszke arra, hogy normális, nem tudja, hogy a középszerűség még latinul sem dicséret” :) Persze ez nyelvileg kicsit sántít, a normalis nem egyenlő a mediocritas-szal, de a lényeget érted, asszem :)

Szólj hozzá!