Think Outside The Box

Transindex rovatok


Hónap: December, 2015

Utolsókat rúgja a kapitalizmus

bank
photo by Stuart Miles via shutterstock.com

Európa radikalizálódik, (ezt régóta tudjuk különböző elemzőktől) és mindkét oldal felé teszi. Nemrég megnézték a magyarországi fiatalok politikai orientáltságát, és körükben a két legerősebb párt a Jobbik és az LMP volt. De ha megnézzük az Egyesült Államok elektori kampányát, akkor a két legizgalmasabb alak (Bernie Sanders demokrata és Donald Trump republikánus jelöltek) maga is radikális, és a kapitalista társadalom működését gyökeresen kívánják átalakítani. De míg a jobboldal a legkisebb mértékben kívánja korlátozni a multinacionális vállalatokat működésükben, addig a baloldal akár az államosításokig is elmenne. A kapitalizmus vége azonban nem ezekben fogható meg elsősorban, nem a Szirizába, Podemosba, Corbynba vagy Sandersbe, vagy akár a kurdok jelentős részét a börtönből irányító, újmarxista nézeteket valló Öcalanba vetett hitben, hanem a mindennapi polgári életmódban végbemenő radikális változásokban.

k.á.

A The Guardian brit baloldali újság idei legolvasottabb cikkét Jeremy Mason jegyezte A kapitalizmus vége elkezdődött (The end of capitalism has begun) címmel. A cím elsőként meghökkentő, de ha megnézzük Mason érvelését, egyre kevésbé találjuk annak.

Az utóbbi években Görögországban felcsillant a remény, hogy sikerülni fog megvalósítani a 20. század nagy álmát, hogy a munkásosztály meg fogja szerezni a hatalmat, és a közösségi szolidaritás, a társadalmi igazságosság jegyében fogja a gazdaságot működtetni. Sokan erre az alkalomra vártak az elmúlt 25 évben, de a görög kormány bukása nem jelenti, hogy örökre le kellene mondani a reményről. Mason szerint a posztkapitalizmust egy másfajta baloldal hozza el, amely nem politikai erőkre támaszkodik többé, hanem a technológiai innovációra. Ez a mozgás beláthatatlanabb, mégis egyre inkább része az életünknek.

De mi minden történt az elmúlt 25 évben, ami megengedi, hogy az emberiség egy korszakának végéről beszéljünk? Mason szerint 3 dolog: először is jelentősen csökkent a munka iránti igény, jelentősen összemosódott a határ a szabadidő és a munka között. A munka így felértékelődött, de nem tudja fedezni a társadalom számára szükséges szociális juttatásokat, így az egyre nagyobb automatizálással kell azokat megoldani. Az embereknek ezzel rengeteg idejük fog felszabadulni.

Másodsorban az információk terjedése akadályozza a piacot abban, hogy helyesen határolja be az árakat. Ennek oka, hogy a vállalati logikában általában úgy vélik, hogy az információ minimalizálása a riválisok számára maximális profitot eredményez. Ennek a logikának a következtében az utóbbi 20 évben megpróbálták a törvények erejével szabályozni az információkat, csakhogy egyre sikertelenebbül. Ugyanakkor egyre több olyan feltörekvő vállalat erősödik meg, amely az információ megosztását tűzi ki célul, és közös kezdeményezésekből született.

A harmadik jelentős tényező éppen erre az együttműködésre épít. Gondoljunk például arra, hogy a világ legnagyobb információs adattárát, a Wikipédiát ingyenesen szerkesztik és teszik hozzáférhetővé. Ezzel az enciklopédiaszerkesztést és reklámterjesztést gyökeresen változtatták meg a kezdeményezők, és egy éves szinten 3 milliárd dolláros bevételt hozó vállalatot építettek.

Lassan, és alig észrevehetően mozdulnak el a régi gazdasági struktúrák alapjai. Senki sem szeretne egy újabb, 2008-ashoz hasonló válságot, így sokan alternatív megoldásokhoz fordulnak: párhuzamos pénz jelenik meg, időbankok, közösségi és egyéni munkakörnyezetek. Nemrég Görögországban egy mezőgazdasági nagyvállalat monopóliumot szeretett volna szerezni egy termőmag fajta termesztésére, azonban hamarosan több mint hetven nagyszabású és több száz kisebb kezdeményezés indult ennek meggátolására. Közösségi kertekben, autók csomagtartójában termelték a növényeket, és magbörzéken árusították.

Megosztáson alapuló gazdasági modellek, új kölcsönformák, új, jogi szerződéstípusok jelentek meg mindenütt az elmúlt 10 évben, ezek pedig kiutat jelenthetnek, amennyiben a kormányok támogatását is élvezik. Valószínűleg kénytelenek lesznek élvezni, hiszen egyre több emberben kezd megváltozni az, amit a technológiai felhasználásról, a tulajdonhoz való viszonyról, az információ felhasználásáról gondol.

A 2008-as válság következtében a globális kereskedelem 20, a termelés 13%-kal esett vissza. A kormányok megszorításokkal próbálkoztak, voltak országok, ahol a nyugdíjrendszer teljesen összeomlott, és sok helyen feltolták a nyugdíjazási korhatárt 70 évre, az infrastrukturális beruházások szünetelnek, az oktatást privatizálták. A megszorítások mindig elsősorban a szociális juttatásokat vonják meg. Azonban a válságot előidéző modell újratermelte magát: az árnyékbankolás folytatódik, a juttatások megszűntek, vagy stagnálnak, és az 1% ismét gazdagabb lett.

Az 1950-es évek közepén még az volt az általános gazdasági elmélet, hogy az információt, ami az egész társadalom számára jó, nem szabad áruba bocsátani, aztán a hatvanas évek közepétől egy másfajta elmélet kezdett érvényesülni Kenneth Arrownak köszönhetően, aki bevezette az intellektuális tulajdon fogalmát a közgazdasági közbeszédbe, mondván, hogy a sikeres termék az, ahol az információ alulhasznált. Minden nagy internetes vállalat azóta is próbálja védeni az adatait, amennyire csak jogilag lehetséges neki: a cél, hogy befogják a felhasználói interakciókból született társadalmi adatokat, olyanokat, amelyek eddig nem voltak forgalomban, és kiaknázza azt a tulajdonságukat, amellyel előrejelezhetnek piaci igényeket.

Csakhogy ha a piac jó működése azt vonja maga után, hogy az információt el kell zárni, akkor fordítva is igaz, a szabad információáramlás nem egyeztethető össze a piaccal vagy az abszolút tulajdonjoggal. Csakhogy egyre sikeresebbek azok a kezdeményezések, amelyek nem kívánják “fogva tartani” az információt. Nemrég a milliárdos Tesla-vezér, Elon Musk például ingyenessé tette az általa gyártott elektromos autók forráskódját. Volt egy közgazdász, aki nem tartotta etikusnak a közjót szolgáló információk bezárását, kisajátítását, áruba bocsátását. Karl Marxnak hívták.

Marx a Töredékekben azt vallja, hogy a gépek dolga termelni, az emberek dolga felügyelni a gépeket. Úgy vélte, hogy egy ilyen gazdaság legnagyobb termelőerője az információ lenne. A termelés nem a munka mennyiségétől, hanem a tudás mennyiségétől függene. Ez egy forradalmi kijelentés, Marx szerint ugyanis ellopják a munkásoktól a munkaidőt. Nem a juttatások és a profit aránya a kérdés, hanem, hogy ki mire használja a gépet, a gép által elvégzett munka ugyanis szociális jellegű kell legyen. Marx szerint az ideális gép mindörökké termel, és semmibe sem kerül, így nem mérhető árértékben.

Gondoljunk csak bele, mit jelent ez egy szoftver esetében ma: megalkotása semmibe sem kerül, és mindörökké hasznos. Marx szerint mindenkinek egy ismerethálóban kellene összekötődni, és a tudásról egyszerre kellene információt kapniuk, hogy a fejlesztések mindenkire egyenletes hatással legyenek.

Most azonban másfajta utak nyílnak, félő, hogy a marxit egy hagyományos baloldal nem tudja már megvalósítani. Van helyette hálózattechnológiát használó közös termelés, ez azonban csak akkor működik, ha az információ közösen birtokolt, vagy megosztott. A hálózatteremtés pedig az állam feladata, ahogyan a 19. században az ő feladata volt a szabad piaci kapcsolatok útjait megépíteni, azaz többnyire hagyni a közösségi hálókat, biztosítani azok szabadságát, korlátozni esetleges túlkapásaikat.

Nyilván nem egyszerű a helyzet, a hagyományos modellek nem ismerik el az ilyen hálózatokat releváns gazdasági erőnek, az állam meg többnyire ezer meg ezer szállal kapcsolódik hozzájuk. A posztkapitalista társadalom nem csupán a gazdasági modelljében lenne felismerhető, mint ahogyan ez előző korokban a hasonló változások több szabadságjogot hoztak, talán most is ugyanez lesz a helyzet.

Utópia azt hinni, hogy van élet a kapitalizmuson túl is? Ha egyik fajta szabadság kivívása sikerült, a gazdasági miért ne sikerülne? Ráadásul a mostani helyzet nagyon emlékeztet a tizenkilencedik század végére: a gazdagok uralma a tömegek felett, a gazdagoké, akik uralják a médiát, a politikumot, akik a vagyoni esélyegyenlőségről szónokolnak, de nagy százalékban öröklik azt a vagyont, amely aztán előnyt teremt nekik másokkal szemben, akik kapcsolati tőkét örökölnek.

Meg kell találni az utakat, meg kell teremteni a közösségi projekteket, a humáncentrikus gazdasági modelleket, amelyek a jövőt, a bolygó jólétét is figyelembe veszik. És hogy a gazdaság teljesen ilyenné váljon, talán már nincs is olyan messze.

Ha szerencsések vagyunk, még kb. húsz évig élvezhetjük az életet abban a formájában, ahogyan megszoktuk

Legalábbis így gondolja a Gaia-elméletéről ismert James Lovelock. A saját útját járó klímatudós szerint a katasztrófa elkerülhetetlen, a karbonkvóta-kereskedelem egy vicc, és az etikus, környezettudatos életvitelre való buzdítás valójában becsapás.

Olvasd el a teljes sztorit

Borzongató és gyönyörű: óriáspolippal úszott egy japán búvár karácsonykor

k

Japán partjainál különleges és hátborzongató élményben volt része karácsonykor egy búvárnak: egészen közelről filmezhetett le egy hatalmas mélytengeri polipot, a felszínhez szokatlanul közel.

Olvasd el a teljes sztorit

20 ezer darab űrszemét kering körülöttünk

d

Stuart Grey, a University College London előadótanára készített egy timelapse videót arról, hogy hogyan növekedett az űrszemét mennyisége 1957 és 2015 között.

Olvasd el a teljes sztorit

Több áramot fogyaszt a karácsonyi dekoráció, mint néhány ország egész évben

shutterstock_92121568

Etiópiában például kevesebb az éves áramfogyasztás, mint amennyit az Egyesült Államokban fogyasztanak az ünnepi dekorációk.

Néhányan annyira komolyan veszik az ünnepi dekorálást, hogy extrém módon kidíszítik a házukat, lakásukat, autójukat, udvarukat, akár még a háziállataikat is. A káprázatos díszek között számos olyat találunk, amely elektromos árammal működik. Végeredményképpen pedig ezek a különböző eszközök, égősorok csak az Egyesült Államokban több áramot fogyasztanak, mint amennyit a fejlődő országok egész évben.

Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának tanulmánya szerint a szezonális világítás elektromos áram fogyasztása 2008-ban elérte a 6,63 milliárd kilowattórát.

A Globális Fejlődési Központ közzétett egy blogbejegyzést, amelyben ezt az adatot hasonlítja össze más országok áramfogyasztásával. Például Kambodzsa 3,6 milliárd kilowattóra elektromos áramot fogyaszt egy egész év alatt, ami kevesebb, mint a fele annak a mennyiségnek, amelyet az Egyesült Államokban csak az ünnepi dekorációra használ el. De kevesebb áramot fogyaszt Etiópia, Tanzánia és Nepál is.

Ha ez még nem lenne elég, a fent említett érték az Egyesült Államok éves áramfogyasztásának mindössze a 0,2 százaléka.

(iflscience)
photo by Fotomicar via shutterstock

Made in Patarét: roma fiatalok által készített bútordarabra várnak vevőket

Fotók: Kiss Gábor

Fotók: Kiss Gábor

Azt hiszem a TOTB javasolja idén a legkülönlegesebb karácsonyi ajándékot, egy olyat, amely nem csak az ajándékozott felé való elkötelezettséget tudja sugallni, hanem jóval többet. Éspedig egy (nem akármilyen) kávézóasztalt.

kulcsár árpád

Történt ugyanis, hogy Visky Zsolt, aki számomra elsősorban költő, de a maga számára nem biztos, és akivel egy másik izgalmas projekt kapcsán már foglalkoztunk, nyáron megismerkedett egy – ott már öt éve tevékenykedő – keresztény missziós szervezet helyi vezetőjével, aki éppen egy olyan projektet vezetett, amelynek keretében a Pataréten élők számára építettek egy közösségi teret. Zsolt azelőtt egy ideig bútorrestaurálással foglalkozott, akkoriban meg bútortervezéssel kísérletezgetett, és felmerült az ötlet, hogy az e téren megszerzett tudása segítségével esetleg műhelyfoglalkozást indíthatna a helyi kamaszok számára.

Nem kellett sokat gondolkodni rajta, jó ötlet volt, és ősszel már el is kezdték a munkát. Nem csak Zsolt, hanem a felesége is, Karen Joy, aki egy másik műhelyt hozott létre, ahol varrni tanítja az érdekelteket. „Az anyagokat én is és Karen is ismerősöktől szereztük be, így végeredményben -amennyire csak lehetséges- újrahasznosított termékeket hozunk létre. A most elkészült kávézóasztalhoz a tv-t egy régi kupacban volt, az esőben, innen szereztem be, a többit meg mások hozták” – mondja Zsolt.

Az első alkalomra 13-an mentek el, de a kezdeti kíváncsiság után csak azok maradtak, akik aztán már hétről-hétre mindig megjelentek, és akik érdeklődőnek és lelkesnek, három, 12-15 év körüli fiatal. „Még mindig nagyon az elején vagyunk, de a legfontosabb célunk, hogy a munka mellett a személyes kapcsolatok is erősödjenek, hetente bibliaórára járunk közösen, itt sokkal inkább megnyílnak a gyerekek, és másfajta beszélgetések is történnek” – mondja Zsolt.

asztal2

Az egyik fontos cél, hogy önfenntartó üzletté nője ki magát a kezdeményezés. Ennek első lépése, hogy elárverezik a most elkészült kávézóasztalt. Ennek kikiáltási ára 300 lej, megtekinthető és „kipróbálható” Kolozsváron a Koffer kávézóban és könyvesboltban is. Ha valaki kedvet kapott rá, szívesen olvasgatna, beszélgetne a remek darab fölött, akkor tehet ajánlatot Zsoltnak a Facebook-oldalán, vagy e-mailben (viskyzsolt@yahoo.com), vagy akár a Kofferben is. Amennyiben sikerül eladni, a pénz egy részét a három pataréti fiatal (Florin, Gavrilă és Carol) kapja meg, a másik része a programba megy, gyakorlatilag a még szükséges szerszámokat fogják vele megvásárolni. Licitálni a következő műhelyig, január 16-ig lehet.

Szóval licitre fel. Ja, igen, a fiúk boldog karácsonyt kívánnak!

Olcsó és hatékony megoldás az óceánok szemetére: itt a “tengerkuka”!

k

Az óceánokban és tengerekben lebegő rengeteg szemét partmenti takarítását jelenleg jobb helyeken specializált hálókkal ellátott hajókról végzik. Ez a módszer drága, és ahhoz képest nem is túl hatékony.

Olvasd el a teljes sztorit

Az óceán halálzónája is jó lehet valamire?

Chilei kutatók felderítették az Atacama-sivatag ködének történetét. Az Atacama-sivatag az egyik legszárazabb hely a Földön, egyes területein évek óta nem esett az eső. Az élet azonban még ilyen körülmények között is képes fennmaradni, méghozzá a Csendes-óceánról származó köd segítségével – tudósított a BBC News.

Olvasd el a teljes sztorit

Vukovári túlélő kéri, a kelet-európaiak is legyenek szolidárisak a menekültekkel

Fotók: I Came by Boat (https://chuffed.org/project/i-came-by-boat)

Fotók: I Came by Boat (https://chuffed.org/project/i-came-by-boat)

“Mindannyian el kell kezdenünk úgy bánni másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak az ő helyzetükben. A jóság az egyetlen út. Nincs más helyes ösvény.”

B.D.T.

Háborús menekültek tíz- és százezrei próbálkoznak életüket kockáztatva eljutni a biztonságos világba. Ha valaki, Blanka Dudas tudja, milyen ez. 19 évesen, a délszláv háborúk elől menekült el az egykori Jugoszláviából, Vukovárból Londonba. Tudja, milyen az, amikor egy csapásra fenekestől felfordul a korábbi megszokott, nyugodt élet. Gondtalan tinédzserből, aki egyetemre készül, bujkáló menekülővé válni nem a legideálisabb és fájdalommentesebb módja a felnőtté válásnak.

Vukovárról a balkáni háborúk kontextusában hallottunk. Ha a város nevét olvassuk, akkor a vukovári vérengzés és a Vihar hadművelet ugrik be leghamarabb. És sokkal, sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Figyelmeztető jel kellene legyen, hogy a háború és a menekülés kollektív és személyes tapasztalata mégsincs időben és térben annyira távol tőlünk, amennyire szeretnénk.

1991-ben egy bájos kisvárost – ahol az élet szépen, csöndesen zajlik, különösebb meglepetések és izgalmak nélkül, ahol a szomszédok összejárnak, a gyerekek együtt játszanak, és esténként kigyúlnak a fények a lakótelepi ablakokban – egyszercsak, hirtelen elnyel a káosz és az erőszak. Ami marad, már soha nem lesz a régi.

Egy háború végzetes és visszavonhatatlan, kárpótolhatatlan veszteségekkel jár: a túlélőket félelmük, gyászuk, otthontalanságuk, elveszített életük, egy szétesett közösség emléke kísérti. Az érzés, hogy világuk, amit addig ismertek és otthonosnak éreztek, nincs többé, és talán soha nem lesz már semmi olyan, amilyen volt.

Ezt az érzést semmilyen, a legnagylelkűbb befogadó ország sem tudja eltüntetni, viszont az igenis nagyon sokat számít, hogy a menekültek milyen tapasztalatokkal szembesülnek azokban az országokban, ahová érkeznek. Adnak nekik lehetőséget, hogy dolgozzanak, tanuljanak, beilleszkedjenek? Vagy eleve bűnözőként, csalóként vagy ellenségként tekintenek rájuk?

A háborús traumákon átesett menekült gyerekek, fiatalok különösen fogékonyak arra, hogy milyen közegbe érkeznek, és hogyan bánnak velük. A támogató, emberséges bánásmód arra ösztönzi őket, hogy feldolgozzák és maguk mögött hagyják a múltat, és új életet akarjanak építeni maguknak. Blanka Dudas számára ez a saját bőrén megtapasztalt igazság, amit, végül úgy döntött, hogy megoszt másokkal.

blanka

Blanka sok hányattatás után sikeres karriert épített fel Ausztráliában, profi sminkesként dolgozik. Fotómodelleket, sztárokat sminkel, körbejárta az egész világot. És ő kezdeményezte választott hazájában az “I Came by Boat” kampányt, amelynek célja az illegális bevándorlásról folyó diskurzust áthangolni olyanná, ahol az emberi jogokra és az együttérzésre kerül a fő hangsúly. (A kampányról bővebben itt írtam.) Több emailt is váltottunk angolul, ezekből kerekedett ki az alábbi interjú. Olvasd el a teljes sztorit

Ismét vaddisznókat mészároltak Bályokon, de remélhetőleg utoljára

photo: gandul.info

photo: gandul.info

Tíz év óta minden év decemberében a bályoki (Bâlc) volt grófi uradalmon ismét vadászatra gyűlnek az arra érdemesek az egykori teniszcsillag, Ion Țiriac jóvoltából. A birtok bejáratához ilyenkor meg állatvédők gyűlnek, akik az indokolatlan mészárlás beszüntetését követelik.

Nem volt ez másként idén sem, csakhogy az események megspékelődtek a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) jelenlétével. A dolog úgy kezdődött, hogy már éppen megindult volna a vadászat, amikor egy állatvédő szervezet egyik jelenlevő embere kihívta a rendőrséget, mondván, hogy illegalitások szemtanúja volt. A kiérkező rendőrök egy személy ellen eljárást indítottak, még nem tudni, hogy kicsoda az illető: a vád állatkínzás.

Az eset azért is kellemetlen, mert a vadászaton olyan neves vendégek fordulnak meg, mint Klaus Mangold, a Chrysler-Daimler csoport volt elnöke, Peter Rau, a Philip Morris vállalat és a Porsche volt pénzügyi szakértője, Wolfgang Porsche, Franz Rauch și Stefano Ricci, de sokan mások is, a Monte Carlo-i polgármestertől kezdve különféle hercegekig. Țiriac, akit az állatvédők már többször felelősségre vontak, mindig azzal intézi el a kérdést, hogy ezek az üzletemberek jelentős hasznot hoznak az országnak, és ehhez hozzátartozik a vadászat is, ugyanis sokszor itt kötnek ismeretségeket, beszélnek meg üzleti részleteket.

A legvehemensebb tiltakozó a Vier Pfoten nemzetközi állatvédő szervezet romániai szárnya, akik idén is több emberrel vonultak ki, olyan feliratokkal, amelyeken az állt: Teniszezz, ne gyilkolj!”. A szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy bármi olyat is sportnak nevezzünk, aminek a végén élőlények veszítik az életüket, különösen abszurd a helyzet ebben az esetben, amikor fogvatartott állatokat terelnek a puskacsövek elé. A Vier Pfoten számításai szerint az elmúlt 10 évben több mint 2000 vaddisznót mészároltak le bestiális módon.

A civilek tiltakozása mind nem elég a véres rítus betiltására, ugyanis magánterületen történik tenyésztett állatokkal, és erre nem vonatkoznak a hatályos vadászati törvények. Az eseményt többször tűzdelték már botrányok, a leglátványosabb ezek közül talán az volt, amikor Adrian Năstase miniszterelnök is jelenlétével tüntette ki, sőt, meg is nyerte a versenyt 23 elejtett vaddisznóval.

Ugyanakkor könnyen lehet, hogy az idei az utolsó ilyen esemény: a területet bérlő vállalatnak jövőre lejár a szerződése az állami erdészeti hivatallal, és elképzelhető, hogy főleg a civil nyomásnak köszönhetően a ROMSILVA nem fog hosszabbítani. A történethez hozzátartozik, hogy több mint 150-en fogják elveszíteni a munkahelyüket emiatt. Ugyanakkor 150-200 vaddisznó fog megmenekülni.

előző »