Think Outside The Box

Transindex rovatok


Hónap: February, 2014

Világbank: az élelem egyharmadát kidobja az emberiség

A Világbank új jelentése szerint az emberiség a megtermelt élelem mintegy harmadát nem fogyasztja el. A fejlett országok, mint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia lakói pazarolják leginkább az élelmiszert, ugyanis eldobják a fölösleget; a fejlődő országokban a kárba veszett élelem nagy része viszont a nem megfelelő tárolás miatt válik fogyaszthatatlanná.

Többmillió ember éhesen fekszik le, mégis többmillió tonnányi élelem kerül a szemétre – ezt a problémát minden országban meg kell oldani, növelni kell az élelmiszerbiztonságot és csökkenteni a szegénységet – nyilatkozta a Világbank elnöke, Jim Yong Kim. Olvasd el a teljes sztorit

Hagyományos termesztett növények magvait osztogatja az Eco Ruralis egyesület

Catalog seminte traditionale Eco Ruralis

Az utóbbi négy évben a kolozsvári Eco Ruralis egyik legfontosabb tevékenysége a hagyományos helyi termények magvainak gyűjtése, szaporítása és szétosztása volt. Falusi gazdálkodóktól és kertészektől gyűjtötték a különböző fajtákat, a sucavai génbankkal is együttműködnek, de hasonló profilú európai szervezetekkel is.

2014-től az Eco Ruralis egyesület egy 29 áras telken hagyományos helyi vetemény-, gyümölcs- és virágfajták magvait termeszti és sokszorozza. Ebben az évben is szerveznek műhelyeket, képzéseket, amelyeken bárki részt vehet, és megtanulhatja a kertészkedés alapjait. Önkénteseik nemcsak Kolozsváron, de máshol is foglalkoznak magtermesztéssel – ők “a magvak őrzői” (gardian al semințelor). Aki csatlakozni szeretne ehhez a tevékenységhez, írjon az ecoruralis@gmail.com vagy a bogdan@ecoruralis.ro címre.

Tavasz előtt minden évben az egyesület megszervezi a hagyományos magvak cseréjét: az idén is kiadott mag-katalógusból lehet rendelni a fajtákból, és kis mennyiségben ezeket ingyenesen bárkinek elküldik postán; cserébe a későbbiekben szintén magvakat várnak ezektől a gazdáktól, hogy mindig legyen készlet, amit továbboszthatnak.

A katalógus itt letölthető. További információk az egyesület weboldalán.

Forrás: totb.ro

Monostori piknik – tiltakozás szombaton a 25 emeletes tömbház építése ellen

picnic

Március elsején piknikre hívja Kolozsvár lakóit a Tinerii Mânioși csoport, amely keretében feldíszítik a Fenesi út 137-139 szám alatt fekvő épületeket, ahová 25 emeletes tömbház építésére adott engedélyt a helyi önkormányzat. Az akció szolidaritásvállalás a helyi lakosokkal, akik tiltakoznak az építkezés ellen, és akik azt sejtik, az első buldózerek aznap fognak megérkezni.

“Ahogyan azt megszokhattuk, a helyi önkormányzatok egyáltalán nem tisztelik az állampolgárok álláspontjait, és akik a demokrácia szó alatt csupán a választási versengést értik, nem pedig a közösség hangját, azon közösségét, amely ellene van egy olyan építkezésnek, amely rá nézve káros, és csupán a nagyvállalatok számára előnyös. Egy ilyen épület a 25 emeletesre tervezett tömbház, amely a Fenesi út végén fog felépülni, s amelyre a polgármesteri hivatal minden engedélyt megadott” – áll a Facebook-esemény szövegében.

A felhívás kitér arra is, hogy mindez a lakók megkérdezése nélkül történt, akik féltik a saját lakásaik alapjainak megrongálódását egy ilyen méretű épülethez szükséges földmozgatások miatt. A csoport jobbnak találná, ha a helyi önkormányzat inkább a közterek és zöld övezetek megóvását, mintsem azok tönkretételét célozná meg. “A helyi lakóközösségi egyesületek két éve tiltakoznak, ide támogatnunk őket”- írják.

A Csodálatos Pókember is támogatja a Föld napját

pokember

A csodálatos Pókember 2. sztárjai indítják el március 29-én A Föld óráját. Andrew Garfield, Emma Stone és Jamie Foxx magával Pókemberrel kapcsolják le a fényeket Szingapúrban – közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF) csütörtökön.

A zöld szervezettől közölték, hogy az idei megmozdulás nagykövetévé nevezték ki a Pókembert.

Sourav Roy, a WWF szóvivője szerint a népszerű képregényfigura inspirálóan hathat az emberekre, hogy csatlakozzanak A Föld órájához. “Az az üzenete, hogy a nagy hatalommal nagy felelősség jár együtt. Azt akarjuk mondani az embereknek, hogy valamennyien szuperhősök, és kivehetik részüket a változásokból” – mondta.

A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. 2012-ben már 152 ország több mint hétezer települése vett részt az akcióban, amelynek lényege, hogy helyi idő szerint 20 óra 30-tól 21 óra 30-ig lekapcsolják a fényeket. Tavaly olyan országok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Tunézia, Suriname, a Palesztin Területek és Ruanda.

Forrás: MTI

Pszichológusból radikális tüntető

hetti

photo by Viviana Muşa Augusto via TOTB.ro

Hetti Benedek nevével valószínűleg sokan találkoztak már azok közül, akik nyomon követték a tavaly ősz óta tartó, Verespatakért, majd később a palagáz-kitermelés ellen szervezett tüntetéseket. Bár a megmozdulások résztvevői hangoztatták, hogy nincsenek vezetők, azóta kikerült közülük néhány emblematikus figura. Ilyen Hetti Benedek is, aki rendszeresen oszt meg információkat a különböző Facebook-csoportokon, olyan adatokat, amelyeket rendszerint a helyszíni kiszállásokon szerez be.

Hetti Benedek 27 éves, Brassóban született és ott is él. Pszichológiai képesítést szerzett, majd szociológián mesterizett, vizuális kampányokat tanulmányozott, közben elvégzett egy képzést alkalmazott neurolingvisztikából, ahol az osztrák Rezonanz módszert vizsgálta. Ugyanakkor a táplálkozástudomány is szenvedélye,  de ahelyett, hogy további képzéseken, workshopokon venne részt, Hetti tüntetéseken veszt részt, illetve keresztül-kasul járja az országot, „terepszemléket” tartva, hogy felmérje, hol termelnek ki palagázt a nagyvállalatok, vagy hol mások szennyezik a környezetet.

Logisztikai és anyagi segítséggel a családja és barátai látják el, akik gyakran elkísérik tüntetni, vagy terepre. Néha önkéntes adományozók támogatják a szükséges felszerelésekkel: fényképezőgépet, memóriakártyát, gumicsizmát, diktafont is kapott már postán, valamint pénzadományt, hogy autót vehessen. Mindezekre szükség van, ha tüntetni akarsz, Hetti hangja pedig meghatározó a mozgalomban, személyisége meggyőző és határozott. Újabban azt tervezi, egy alapítványt fog létrehozni, hogy hivatalos keretet adjon a tüntetéseknek: Civil Közbelépés lesz a neve. Az interjút a TOTB.ro készítette.

Hetti, miért csinálod mindezt?

Hetti Benedek: Támogatom az élet mindenféle megnyilvánulási formáját. Számomra az első jelentős változás, amelyet egész testemben átéreztem, az a pillanat volt, amikor vegetáriánus lettem. Elhatároztam, hogy többé nem fogyasztok állati eredetű ételeket, és nem fogok olyan ruhákat viselni, amelyek állatokból készülnek. Mióta az eszemet tudom, aktívan részt veszek mindenféle civil programon, a gyerekeknek szóló workshopoktól kezdve a radikális tüntetésekig. A legreprezentatívabb pillanatok azonban a 2013-as tüntetésekkor következtek, amikor úgy éreztem, teljes mértékben a részese vagyok ezeknek. Innentől a mostani tevékenységeim már csak egy lépésnyire voltak.

Vegyük át sorban 2013-tól az eseményeket: a tiltakozások első heteiben kezdtem el az utcai demonstrációkon részt venni. Brassóban ekkor a prefektusi hivatal naponta kiadott egy engedélyt arra, hogy tiltakozzunk. Ezután elkezdtem minden elérhető tüntetésre eljárni, legyen az Brassóban vagy Bukarestben. Ekkortájt meg is kaptam az első ajándékomat: elindult az első nyomozás ellenem – ezt kifejezetten hízelgőnek találtam.

Azután elkezdődtek a telefonhívások, követések, fenyegetések, csendőrségi verések, beindult a második eljárás ellenem a szászmuzsnai „terepgyakorlat” miatt. A harmadik eljárás, amely folyamatban van, és ahol tanúskodnom kell, az a Petrom-OMV irántam való érdeklődésének köszönhető. Miután az utcai tiltakozások lecsendesedtek, úgy döntöttem, hogy megpróbálom kivizsgálni Romániában a hidraulikus repesztés problémáját, így keresni kezdtem a Prospectiuni S.A. és más vállalatok szondáit szerte az országban. Nagyon sokat tanultam mostanáig, és észrevettem, hogy egyedül nagyon nehéz küzdeni, hogy az emberek mennyire tudatlanságban vannak a problémákkal kapcsolatban, hogy még van ugyan egy gazdag és büszke országunk, de veszélyes jövő fenyeget minket – elembertelenítésünk és román identitásunk elveszítésének jövője.

Melyik volt az eddigi legnagyobb kihívás a civil aktivizmusban?

H.B.: Sok kihívás volt, de azt hiszem, a rendfenntartókkal való „találkozások” voltak a legdurvábbak.

Milyen terveid vannak a jövőre?

H.B.: Azt a célt tűztem ki, hogy minél jobban informáljam a lakosságot, emellett minden lehetséges, törvényes eszközzel küzdeni akarok a nagyvállalatok és bűnrészeseik ellen. Feloldani ezt a nagy rejtélyt: ki mérgezi meg a vizeket, a földeket, a levegőt és az élelmet, kinek a segítségével és főleg milyen céllal?

Mit tartasz a jelenlegi román társadalom legnagyobb problémájának?

H.B.: Az érdektelenséget, a strucc-magatartást, a szegények és tehetetlenek helyzetének elfogadását, a szabadság illúziójával való életet.

Üzensz valamit a romániaiaknak?

H.B.: Éljenek józanul!

Az olvasók segíthetnek valamiben?

H.B.: A Romániában zajló dolgokról szóló információk terjesztésében. A közös üzenet továbbjuttatása, az üzeneté, amely az élethez való jogunkról szól.

Forrás: TOTB.ro

Februári Critical Mass Kolozsváron

criticalmass

Pénteken, február 28-án újra megrendezik a Critical Mass felvonulást Kolozsváron. A szervezők 17:00 órára, a Főtérre várják a jelentkezőket.

Kolozsváron az utóbbi időben a kedvezőtlen körülmények és a kaotikus közlekedés ellenére egyre többen pattannak kerékpárra; a biciklizés népszerűségének növekedése még számottevőbb lenne, ha a hatóságok is támogatnák intézkedéseikkel, ám megmaradtak az ígéretek vagy a látszatmegoldások szintjén – áll a felhívásban. Ezért minél több kolozsvárit várnak a megmozdulásra, hogy emlékeztessenek arra, a bicikliutak létesítése lenne a leghatékonyabb megoldás a központi közlekedés tehermentesítésére, egy barátságosabb és szebb városképért. Egy vonal a járdán nem bicikliút – szögezik le.

Várják nemcsak a biciklisek, hanem görkorcsolyások, gördeszkások stb. részvételét is, örömmel fogadják az extrém öltözéket, bannereket, zászlókat, kitűzőket és zajkeltő eszközöket. A szabályokat a helyszínen közlik a résztvevőkkel. További információk az esemény Facebook-oldalán.

15. Kolozsvári Biológus Napok: lehet regisztrálni!

1743625_744828208868126_332864105_n

Április 4-6. között tartják a Kolozsvári Biológus Napok tudományos rendezvényt, a 15-et létrejötte óta. Szervezők: a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság Biológiai és Ökológiai Szakosztálya, valamint az Apáthy István Egyesület.

Olvasd el a teljes sztorit

Könyvtárral kombinált autószerviz Kolozsváron

iovi

Dívik a könyveket népszerűsítő kampány Kolozsváron. A Könyveket az arcra elnevezésű kampány első lépésében a Bookstory könyvesbolt kéri fel a vásárlókat, készítsenek fotókat magukról, amint éppen egy könyvet olvasnak, s az eltakarja az arcukat. Ebben profi fotósok segítenek nekik a könyvesboltban, majd, miután feltöltik a képeket a közösségi hálóra, a könyvesboltban 10%-os kedvezményben részesülhetnek.

A rendezvénybe a Sapientia film-fotó-média szakos diákjai is bekapcsolódtak, akik csütörtökön és pénteken fogják a betérőket lencsevégre kapni. Az esemény szombatig tart.

Van azonban egy másik izgalmas kezdeményezés is. Egy kolozsvári autószerelő műhely tulajdonosa úgy döntött, ő is részt vesz az akcióban, éspedig úgy, hogy amíg a kliensek autóját a szakemberek bütykölik, arra az időtartamra a kliensek kölcsönvehetnek egy könyvet. Amennyiben nem sikerül elolvasni a munkálatok elvégzéséig, hosszabb ideig is maguknál tarthatják.

Victor Miron, a Iovi autószerelő műhely tulajdonosa már 15 éve vezeti a műhelyt. Elmondása szerint a klienshűséget szeretné elsősorban megteremteni. Holott a műhelye egyáltalán nem ismeretlen, nemrégiben az Auto Business magazin Kolozsvár legjobb szolgáltatásokkal rendelkező szervizének választotta.

Victor Miron

Victor Miron

“Nemrég olvastam Carl Sewell Egy életre kliensek című könyvét. Ebben arról beszél a szerző, mennyire fontos, hogy egy kliens számára biztosíts egy másik autót, amíg az övé a te műhelyedben van. Mi a Iovinál nem engedhetjük ezt meg magunknak, viszont van egy nagy könyvállományunk, s arra gondoltunk, mégiscsak kellene adni a klienseknek valamit. És egyébként is: vannak olyan helyek, ahová autó nem tud elvinni, csak egy könyv” – mondta el megkeresésünkre Miron.

“Jelenleg több mint hetven könyvünk van. Az autós kézikönyvektől kezdve a viselkedéstani könyvekig (ezeket a pedrumulcelbun.ro kampány keretében használjuk), de vannak művészeti és filozófiai témájú kiadványok is” – mondta el. És valóban, ha megnézzük a felhozatalt, a ponyváktól kezdve a szépirodalmon át a szakkönyvekig mindent találunk. Platón összest, Ciorant és Eliadét beleértve.

Egyelőre úgy tűnik, az ötlet képes megfoganni: “Tegnap vezettük be, és három könyvünk máris kölcsönben van: Seth Godintól a Törzsek, egy Európai Viselkedéstan és a Radio Guerrilla által kiadott Városi faragatlanság atlasza.”

“Ez a Könyveket az arcra kampány második akciója. A mi célunk természetesen elsősorban a klienshűség megteremtése, valamint azon kliensek bevonása, akik szeretnek olvasni. Személyes történet is van mögötte, az egész akciót Mariana Muthunak, a középiskolai irodalomtanáromnak dedikálom, aki sajnos már nincs közöttünk. Neki köszönhetően szerettem meg az olvasást” – vallja a szerviztulajdonos.

A tervek szerint a kampány következő lépéseként a szervezők igyekeznek meggyőzni a városi önkormányzatot, biztosítson minden hónap egy napján ingyenes utazást a közszállítási járatokon azoknak, akik könyvvel szállnak fel a járműre.

Az Európai Bizottság szemétlerakók és zagytározó miatt figyelmezteti Romániát

banyaszenny

photo by Florin Stana via shutterstock.com

Az Európai Bizottság két, indoklással ellátott figyelmeztetést küldött Románia számára az illegális hulladéktárolással kapcsolatos európai normák be nem tartása és két bányaüledék-tározó ökológiai rendezetlensége miatt, amelyek a Krassó-Szörény megyei Újmoldova (Moldova Nouă) település melletti réz- és cinkbányához tartoznak.

„Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy Románia nem védi megfelelően állampolgárait a helytelen szemétlerakás káros hatásaitól. Az előzetes figyelmeztetések ellenére a legújabb információk azt mutatják, hogy Romániában 19 szemétlerakó működik az európai normák betartása nélkül. Ez magas kockázatot jelent mind az emberi egészségre, mind a környezetre”– írja a Bizottság közleménye.

Hogy intézkedésre buzdítsa e tekintetben a kormányt, a Bizottság egy indoklással ellátott figyelmeztetést küldött.

A második figyelmeztetés ugyancsak környezetvédelmi problémára mutat rá, és az újmoldovai réz- és cinkbánya üledéktavainak kitisztítását sürgeti.

Az üledéktározók jelentős mennyiségű toxikus, ólomtartalmú anyagot tartalmaznak, amelyeknek súlyos, embert és környezetet károsító hatásai vannak.

A Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Románia nem tette meg a megfelelő intézkedéseket a szivárgás ellenőrzésére és a bányatelep elhagyására. A Bizottság ezekben a kérdésekben 2012 októberében már egyszer jogsértést állapított meg.

A román hatóságok előrelépést jelentettek az ügyben való eljárásban, de a célokat nem sikerült megvalósítani, a toxikus porok problémája továbbra is fennáll. Ennek következtében a Bizottság indoklással ellátott figyelmeztetést küld, amennyiben a román állam két hónapon belül nem oldja meg a problémát, a Bizottság az Európai Unió Bíróságához fog fordulni az ügyben – áll közleményükben.

Forrás: green-report.ro

Janukovics állatait állatkertbe menekítik

Janukovics elnök belebukott az ukrajnai forradalomba, “háziállatai” azonban, négy gyöngytyúk kivételével megúszták a ribilliót, és biztonságos helyre kerülnek.

“Azokat az állatokat, amelyek Viktor Janukovics Kijev melletti, mejigorijevi birtokán éltek, állatorvosok vizsgálják meg, majd a kijevi állatkertbe fogják szállítani” – idézi az Agerpres hírügynökség a RIA Novostinak nyilatkozó Vladimir Makeenko-t, Kijev polgármesterét.

„Az állatokat át fogjuk szállítani Mejigorievből a kijevi állatkertbe. A stressz miatt elpusztult már négy gyöngytyúk. Mindent megteszünk, hogy a többi állat épségben odeaérjen, hívtunk állatorvosokat, zoológusokat” – mondta a kijevi polgármester.

Ukrán médiaértesülések szerint az elnöki rezidencián több ritka állat is élt, péládul nanduk, afrikai struccok, antilopok, papagájok és nemes szarvasfajták.

A mejigorijevi rezidenciát, amelyet Janukovics bukása utána elhagytak az őrök is, megnyitották a látogatók előtt. Eddig már sok turista tett látogatást a területen.

Forrás: green-report.ro

előző »