Think Outside The Box

Transindex rovatok


Hónap: September, 2013

Végzetes a kis emlősfajoknak az esőerdők szétszabdalása és a patkányinvázió

Sok kis emlősfaj tűnt el élőhelyéről az esőerdők szétszabdalása és az ezt követő patkányinvázió miatt – derült ki mesterségesen létrehozott esőerdei szigeten végzett kutatásból.

Az esőerdők részekre szabdalása miatt egyes érintett fajok gyorsabban kihalhatnak, mint eddig gondolták. A kutatók azt fedezték fel, hogy egy thaiföldi víztározó létrehozásakor keletkezett kis, legfeljebb tíz hektáros őserdei szigetek egyes emlős állatai mindössze öt év alatt eltűntek a területről. Élőhelyük pusztulása mellett újabb veszély is fenyegeti a kis állatokat: a beköltöző mezei patkányok – idézi a BBC hírszolgálata a Science című tudományos lapban megjelent tanulmányt. Olvasd el a teljes sztorit

Ötórás maratoni Verespatak-tüntetés Kolozsváron


Gyülekezés 17 óra után a Deák Ferenc utcában, a “gilotinnál”

“Ținutul Secuiesc susține Roșia Montană” – csak éppen ilyen táblát nem lehetett látni a szeptember 29-i kolozsvári Verespatak-tüntetésen. Nem akarunk még egyszer aranykort – skandálta többek közt a tömeg, időről időre Ponta, Băsescu és Antonescu lemondását is követelve.

B.D.T.

A tapasztaltak azt mondják, a múlt heti, verespataki kitermelés elleni tüntetésen többen voltak – most kb. 5-6 ezer ember vonult végig a városon skandálva, zászlókkal, bannerekkel, táblákkal és valamilyen zajkeltő eszközzel felszerelkezve. Nekem ez volt az első hasonló tüntetésem: kaptam kitűzőt egy ismerőstől, és kitanítottak, ha nincs épp kéznél kis kavics, de van aprópénz, akkor az is megteszi a pillepalackba töltve. Ezt rázhatja az ember, csatlakozva valamelyik, a tömegben felkapott ritmushoz, vagy csak úgy “szólózva”.


Olvasd el a teljes sztorit

Globális tüntetés Verespatakért

Vasárnap, szeptember 29-én “globális Verespatak-tüntetésre” hívják a közvéleményt a bányanyitást ellenzők. Egész nap az ország több településén, Európa nagyobb és kisebb városaiban, sőt a tengeren túl is demonstrációk lesznek.

Délután 17:00 órakor Csíkszeredában is tüntetést szerveznek a Szabadság téren a Mentsük meg Verespatakot mozgalom szimpatizánsai a tervezett bányanyitás ellen.

“Ne feledjük, ma a verespatakiak kerülhetnek utcára, holnap talán éppen te! Tízezrek tüntetnek országszerte, csatlakozz te is!” – áll a Zöld Székelyföld Egyesület weboldalán közölt felhívásban. Az esemény Facebook-oldalán eddig több mint 50 személy jelezte részvételét.

Továbi települések:
Brassó
Kolozsvár
Nagyvárad
Temesvár
Sepsiszentgyörgy

95%-os bizonyosság: a klímaváltozást az ember okozza

Az éghajlatváltozás “rendkívül nagy valószínűséggel” az emberi tevékenység számlájára írható – áll az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) ötödik klímajelentésének szeptember 27-én ismertetett döntéshozói összefoglalójában. Ez elmozdulást jelent az IPCC 2007-es jelentésében használt “nagyon valószínű” minősítéstől, és azt jelzi, hogy a tudósok immár 95%-os bizonyossággal úgy gondolják, hogy a klímaváltozást az ember okozza.

Olvasd el a teljes sztorit

A pataréti romák is támogatják Verespatakot

A pataréti romák támogatják az emberi jogokat és Verespatakot – ezzel a felirattal jelentek meg pataréti fotók a Pata Cluj – Napoca Rât csoport Facebook-oldalán. A támogató üzenetet egy kolozsvári emberi jogi képzés keretében fogalmazták meg a résztvevők.

B.D.T.

A képzést a Coastei utcai Romák Közösségi Egyesülete (ACRC), a Desire Alapítvány és az Európai Roma Jogok Központja (European Roma Rights Centre) „Közösségi nevelés a Coastei utcai romáknak” című projektje keretében szervezték.


Fotók: a Pata Cluj – Napoca Rât Facebook-oldaláról Olvasd el a teljes sztorit

Mindkét fél indulatai elszabadultak a parlamenti bizottság verespataki látogatásán

Tüntetők várják a bizottságot

Feltüzelt bányászok gyülekeztek már reggel óta a Katalin bánya bejáratánál Verespatakon, ahová a parlament által kijelölt, az új, bányanyitással kapcsolatos törvénytervezetről döntő bizottságot várták. A képviselők a Roșia Montana Gold Corporation vendégeiként, délelőtt 10 órától kezdődően vették szemügyre a bányatervezet helyszíneit, a tervezett turisztikai helyeket, a római kori tárnákat, illetve azon befektetések eredményeit, amelyeket a vállalat a városban ezidáig véghezvitt.

Kulcsár Árpád Olvasd el a teljes sztorit

Megoldás erdőtűzre: vágjuk ki az erdőt!

Dexter egy időre jól megélhet a favágásból. Az Egyesült Államokban megtalálták az ideális megoldást az erdőtüzekre: ki kell vágni minél több fát, hogy ne terjedhessen a tűz.

Olvasd el a teljes sztorit

“Légy mindig fiatal!” – rövidfilm a veresvölgyi elsüllyesztett faluról

Újabb filmet készítettek Verespatak védelmében: a képsorokon a néhány kilométerre található Veresvölgyet és annak zagytározóját mutatják be.

Florin Cofar rövidfilmjében egy szászavinci (Geamăna) fiú tér vissza szülőfalujába, amelyet azonban a 80-as években elsüllyesztettek, helyén ma egy külszíni fejtés zagytározója található.

>>A Think Outside The Box 2010-es riportja Veresvölgyről

Videó: mit lát a repülő sas egy gleccser fölött?

Az utóbbi napok egyik legnézettebb Youtube-videója egy légifelvétel, amely Franciaország Chamonix régiójában, a Mer de Glace közelében készült egy sas “szemszögéből”.

Olvasd el a teljes sztorit

Antikapitalista Monopoly: együttműködésre ítélve


Az alternatív gazdaság társasjátéka mint művészeti projekt (http://www.bighope.hu)

Commonopoly néven a Big Hope (Erhardt Miklós, Dominic Hislop és Elske Rosenfeld) művészcsoport megalkotta a Monopoly antikapitalista verzióját. Kigittelték a játékból a kapitalista mohóságot, a gyűjtögetést és vagyonfelhalmozást, ehelyett a lényeg a játékosok közti együttműködésen van, a közös jó elérése érdekében.

A még 2004-ben kitalált Commonopoly célja egy fenntartható újrahasznosítási rendszer kiterjesztése, a termelési és elosztási folyamatok optimalizálása, az alapvető erőforrásokhoz, pl. tiszta vízhez, levegőhöz való hozzáférés biztosítása az egész közösségnek. Olvasd el a teljes sztorit

előző »