Think Outside The Box

Transindex rovatok


Hónap: March, 2012

Tudjuk, mit csinálsz szombat este: sötétben kuksolsz!

Idén 41 romániai település csatlakozik hivatalosan is idén az Earth Hour-mozgalomhoz. Az akcióban részt vevő városok közvilágítását valamint emblematikus épületeinek a megvilágítását március 31-én este 20.30-tól 21.30-ig között egy órára kikapcsolják. A mozgalomhoz csatlakozó magánszemélyek lámpáik eloltásával, elektromos kütyüik kikapcsolásával jelezhetik: törődnek környezetükkel.

A 2007-ben Ausztráliából indult Föld órája elnevezésű akció mára a világ legnagyobb klímavédelmi mozgalmává nőtte ki magát: tavaly 133 ország csatlakozott a kampányhoz és olyan világszerte ismert épületek borultak sötétbe, mint a kínai Nagy fal, a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa, az Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a Buckingham-palota, a római Colosseum és az Empire State Building. Eddig 147 országból kétmilliárd ember jelezte, hogy csatlakozik a Föld órája mozgalom szombat esti rendezvényéhez.

A Természetvédelmi Világszövetség (WWF) Románia közleménye szerint az ország 41 városában sötétségbe borult épületek, gyertyafényes előadások, unplugged koncertek, interaktív műhelyek, égitestek megfigyelése és felvonulások jelzik, hogy ez a szombat este nem átlagos. A mozgalomhoz csatlakozott városok listája valamint a részletes program itt elérhető.

Bárki részt vehet az EU környezetvédelmi politikájának konzultációjában


A lakosság bevonásának érdekében az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított arról, hogy mi szerepeljen az évtized végéig követendő európai uniós környezetvédelmi cselekvési programban.

Az akciótervre a bizottság év vége előtt szeretné előterjeszteni a külső véleményeket is figyelembe vevő hivatalos javaslatát. A terv olyan célkitűzéseket foglal magában, mint az uniós környezetvédelmi szabályok hatékonyabb végrehajtása és érvényesítése, hozzáférés a legújabb tudományos ismeretekhez, továbbá annak biztosítása, hogy más területek uniós programjai is hozzájáruljanak az éghajlat-változási és környezetvédelmi célkitűzések eléréséhez. Olvasd el a teljes sztorit

Trónok harca: a kultsorozatról, pró és kontra

Tényleg egy sima kardozós-lovaglós, a földi világban valahová a Közel-Kelet, Észak-Afrika, a Balkán és egy odaterelt Nagy-Britannia négyszögébe helyezhető, ó- vagy éppen középkort majmoló sztori a Trónok harca? Vagy ennél azért több?

Egy fantasy, amiben mágusok, harcosok, sárkányok, hercegnők, amazonok és zombik is feltűnnek – első hallásra talán zagyvaságnak tűnik. Pedig egy nagyon jól kidolgozott történetről van szó a Game of Thrones esetében, amely egy hétkötetesre tervezett bestseller (George R. R. Martin: A Song of Ice and Fire/A tűz és jég dala) első kötetéről kapta a címét. 2011 nyaráig öt kötet jelent meg, és aki olvasta ezeket, az tudja: a történetben még rengeteg muníció, fordulat, rejtett csavar és filozófiai meglepetés van.

Mindössze az a kérdés a tévésorozat esetében: képes lesz-e annyira hitelesen és meggyőzően folytatni a Hét Királyság történetét, mint az író? Át tudják-e ültetni a könyvekben legtöbbször kegyetlen, félelmetes, néha vicces, néha felemelő hangulatú fantáziavilágot a tabula rasa-nézőknek és a rajongóknak egyforma érvényességgel? Elválik: a könyvsorozat harmadik részét már berendelték, abból készül majd a harmadik-negyedik évad. A második évad április 1-jén indul.
Olvasd el a teljes sztorit

Tarlóégetés pusztít a természetvédelmi területeken: illegális és nem is hasznos

Évszázados fák váltak a tűz martalékává a Segesvár melletti Breite fás legelő természetvédelmi területen, egy nappal később Szászkézd mellett is kigyúlt egy fás legelő. Az ok feltehetőleg ismét a tarlóégetés, amely, akármennyire „kulturális fixáció” a vidéken, illegális, és mivel nem egyértelmű, milyen feltételek mellett hasznos, nem is ajánlott.

A Breitén 36 fa gyúlt meg, az öregebbek, korhadtabbak egészen elégtek és összeroppantak a saját súlyuk alatt – mondta megkeresésünkre Hartel Tibor biológus. Korábbi Facebook-bejegyzése szerint a helyszínen lévő tűzoltók azt mondták, ekkora tüzet a természetben még nem láttak, és az, hogy mindez egy természetvédelmi területen történt, elkeserítő. Hartel tanárként évente több száz diákot vitt ki a Breitere, ahol a fák – önálló értékükön kívül – denevérek, pelék, kétéltűek hibernálásának adtak helyet. Ezek, az elégetett fákban, idén már nem ébrednek fel téli álmukból – írta. Olvasd el a teljes sztorit

A jövő organikus szemeteszsákjait tesztelték Berlinben

Fotó: Azocleantech.com

A háztartásokban keletkező szerves hulladékok környezettudatos gyűjtését és kezelését tesztelte nagyvárosi körülmények között a berlini köztisztasági vállalat (BSR) és a német vegyipari óriás, a BASF egy három hónapig tartó program keretében Berlin két kerületében.

A részt vevő otthonok speciális, lebomló műanyagból készült szemeteszsákokat próbáltak ki az organikus szemét szelektív gyűjtésekor. A biológiailag lebomló műanyagot a BASF szakemberei fejlesztették ki. Olvasd el a teljes sztorit

Békászósas-fészkes fát vágtak ki, valószínűleg illegálisan

Csak egy kivágott fát fog találni az öreg fészkes tölgyfa helyett Jobbágy, az öreg hím békászó sas, akit 2011 óta műholdon keresztül lehet követni a jeladó segítségével, amelyet „A békászó sas védelme Romániában” LIFE projekt keretén belül a Milvus Csoport madarászai helyeztek rá. A madár jelenleg Kongó határán van, igyekszik vissza nyárádmenti fészkéhez, ahol sikeresen költött az elmúlt években.

2012. március 22-én a Milvus Csoport tagjai terepszemlét tartottak a békászó sas fészkek állapotát illetően. A jobbágyfalvi (Maros megye) sasfészket már 1999 óta ismerik és figyelik, ezúttal azonban csak kivágott fákat és a földön a szétesett fészket találták néhány tavalyi sastoll mellett. „Egyik kivágott fán sem találtunk erdészeti pecsétet, tehát ez arra utal, hogy engedély nélkül voltak kivágva. Mikor az erdőbe értünk, a fa nagy része már el volt szállítva. Másnap visszamentünk a helyszínre, azonban nem találtunk ott senkit” – nyilatkozta Daróczi J. Szilárd a Milvus Csoporttól. Olvasd el a teljes sztorit

Akár huszonegy méterrel emelkedhet a távoli jövőben a globális tengerszint

Fotó: go_greener_oz/flickr.com

A jelenleginél mintegy 12-21 méterrel magasabb globális tengerszinttel kell majd számolniuk a távoli jövő nemzedékeinek, még akkor is, ha sikerül a globális hőmérséklet-emelkedés mértékét két Celsius-fokra korlátozni, ahogy azt célul tűzte ki az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) – figyelmeztetnek a szakemberek.

A Geology című folyóiratban közölt tanulmány szerzői kő- és talajmintákat vontak alapos elemzés alá Virginia amerikai államban, a csendes-óceáni Eniwetok Atoll területén és Új-Zélandon. A Rutgers Egyetem föld- és bolygótudományi professzoraként dolgozó Kenneth G. Miller által vezetett kutatócsoport a 2,7-3,2 millió évvel ezelőtti, késő pliocén korszakot vizsgálta. Ekkor volt utoljára olyan szintű a légköri szén-dioxid-koncentráció, mint most, az atmoszférikus hőmérséklet pedig két Celsius-fokkal haladta meg a jelenlegit.

“A mostani állapothoz viszonyított különbség – a felszabaduló víztömeg tekintetében – egyenlő lenne egész Grönland, a nyugat-antarktiszi jégtakarók, valamint a kelet-antarktiszi jégmező peremét alkotó egyes részek elolvadásával – magyarázta H. Richard Lane, a kutatást támogató Nemzeti Tudományos Alapítvány földtudományi részlegének programigazgatója. – A jelenlegi globális tengerszint ilyen mértékű megemelkedése elárasztaná a világ part menti régióit, és nem kevesebb mint a bolygó lakosságának hetven százalékára lenne kihatással.”

“Mindez persze nem jelenti azt, hogy azonnal meg kell szabadulni a parton fekvő nyaralóktól, hiszen ezeknek a hatalmas jégdzsungeleknek az elolvadása évszázadokig, de akár néhány évezredig is eltarthat – idézte a szakembert a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál. – A jelenlegi növekedési görbe szerint a 21. századi globális tengerszint-emelkedés mértéke 0,8 és egy méter között mozog az óceánok melegedése, illetve a hegyi gleccserek, Grönland és a déli sarkvidék részleges olvadása miatt.”

Miller szerint ugyanakkor az elemzés egyértelműen rávilágít arra, hogy a Föld robosztus jégtakarói mennyire érzékenyek a hőmérsékleti változásokra. Mint hozzátette: a kutatás alátámasztja, hogy még a mérsékelt hőmérséklet-emelkedés is jelentős tengerszint-növekedést idézhet elő.

Forrás: MTI

Hulladékból épít magának templomot egy glasgowi közösség

Különleges módját választotta a hulladék újrahasznosításának a skóciai Glasgow város Milton nevű kerülete, ahol szemétből akarnak új templomot és közösségi házat építeni.

A helyi Colston Milton Parish Church által útjára indított kezdeményezés során négy tonna sörösdoboz, tucatnyi fölöslegessé vált szállítókonténer, háromszáz ipari szállítólap és ötszáz használt gumiabroncs kezd “új életet” az épületek alkotóelemeiként. Olvasd el a teljes sztorit

A brainstorming nem is működik?

A múlt század ’40-es éveinek végén egy amerikai hirdetőcég egyik vezetője, Alex Osborn olyan kreatív módszerrel állt elő, amely azóta történelmet írt: a brainstorminggal. Gyakorlatilag nem létezik már csapatos döntés anélkül, hogy a braistormingot valamilyen formában ne alkalmaznák. Csak az a gond vele, hogy állítólag mégsem működik.

A brainstorming egy innovációs elven alapuló kreatív módszer, az innováció pedig csak akkor működhet, ha egy, a kreativitásban és a döntésben nagyon fontos elemet nem veszünk figyelembe: a kritikai szellemet. Köztudott, hogy kritika és vita nélkül semmi sem működik. A magányos alkotók – írók, festők, zeneszerzők – saját magukkal vitáznak az alkotási folyamat kezdeteiben, és kritikai szellemük ébren tartása a siker kötelező feltétele. De nemcsak a művészek tudják, hogy azoknak a gondolatoknak a nagyrésze, ami átsuhan a fejünkön, kiválogatásra váró szemét. Mindig, amikor legalább két ember összeült valamit megtervezni, megszűrték a gondolataik áramlását. Olvasd el a teljes sztorit

Tavaszi nagytakarítás Kézdivásárhelyen és környékén

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala március 31-én 9 és 16 óra között tavaszi nagytakarítást szervez a város és a hozzá tartozó falvak közterületein. Felhívák a lakosság figyelmét, hogy környezetük tisztábbá és szebbé tételének érdekében járuljanak hozzá Kézdivásárhely és környékének takarításához.

Olvasd el a teljes sztorit

előző »