Think Outside The Box

Transindex rovatok


Kategória: «Védett fajok»

Mesterséges szaporítással próbálják visszahozni a kolozsvári Bükkbe a tátogó kökörcsint

Fotó: Fenesi Annamária

Fotó: Fenesi Annamária

Eddigi cikkeinkben a kolozsvári Bükk-Malomvölgy, Szentiváni rét és a Kis-Szamos Natura 2000-es területek 18 célfajának helyzetét mutattuk be a legfrissebb felmérések alapján. A Kolozsvár környéki védett területeken jelenleg is megtalálhatók (vagy a védett területek kezelési terveiben foglalt intézkedésekkel a szakértők reményei szerint újra visszahozhatók) a vidra, a mocsári teknős, a sárgahasú unka, a hangyaboglárka és a nagy tűzlepke, két tarkalepkefaj, a sárga gyapjasszövő, a narancslepke és mustárlepke, a sűrű csetkáka, a szibériai hamuvirág, a hagymaburok, az illatos csengettyűvirág, a homoki küllő, a vágó csík, a szivárványos ökle és az erdélyi tarsza populációi. A gyorsan fejlődő metropolisz és térsége azonban még további ritka, védett fajoknak ad otthont, amelyeket a felmérések során a kutatók megtaláltak, és véleményük szerint a védelmi intézkedések kidolgozásánál ezekre is tekintettel kell lenni.

Közülük most egy növényfajt mutat be két vendégszerzőnk, Rés Katalin és Sándor Dorottya, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet Növényökológiai Kutatócsoportjának tagjai.

Fotók: Szabó Anna

Fotók: Szabó Anna

Olvasd el a teljes sztorit

Egy rejtőzködőművész lakik Kolozsvár mellett: ő az erdélyi tarsza

Fotók: Urák István

Fotók: Urák István

Egy rejtélyes és különleges nevű szöcskefajról mesélünk most, amely sehol máshol nem fordul elő a világon: ő az erdélyi tarsza (Isophya stysi). Endémikus faj a Kárpát-medencében, ami azt jelenti, hogy csak ebben a térségben fordul elő (egész pontosan Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Ukrajnában és Lengyelországban jelezték jelenlétét).

Romániában többnyire az Erdélyi-medencében, a Keleti-Kárpátok lábainál, a Moldovai-medence északi részén, az Erdélyi Szigethegységben él, hegyvidéki kaszálókon akár 1500 m-es magasságokban is előfordul. Magyarországon 80 m-es tengerszint feletti magasságon is jelezték a faj jelenlétét, ez a legalacsonyabb területről származó adat. Főleg a közepesen meleg (mezofil) üde réteket, lápréteket, tisztásokat, kaszálókat, erdők közelében lévő területeket kedveli.

Közepes termetű, jellegzetesen élénkzöld testű szöcskefaj. Csápjai zöldek vagy sárgásak, és kétszer hosszabbak, mint az állat teste. A nőstények tojócsöve hajlott, a hímek potrohvégi cercusai jellegzetes alakúak és apró fogakkal rendelkeznek a végükön. Megkülönböztető jellegzetessége a fajnak, hogy a szemeitől testének mindkét oldalán egy-egy fehér csík húzódik a potroha felé. Szárnyai csökevényesek, emiatt csak ugrálva közlekedik. A rejtőzködés nagymestere: nagyon jól beolvad környezetébe, a magasra növő növényzet közé, hegyi legelőkön kedvenc rejtőzködőhelye a fehér zászpa (Veratrum album) széles levelei. Növényevő, kétszikűek zöld részeit kedveli leginkább. Nászidőszakban, nyáron, június végétől augusztusig a hímek ciripelnek, az első pár szárnyukat összedörzsölve keltik a ciripelő hangot. A nőstények is adnak ki hangot, válaszolnak a hímek jellegzetes hívóénekére. A petéket a talajba rakják 1-2 cm mélyen, amelyek április végén és május elején kelnek ki. A kifejlett egyedek júniusban jelennek meg, és nyár végéig élnek. Olvasd el a teljes sztorit

Iszapban lakik, ne zavard: a vágócsík a Kis-Szamosban

Fotók: Nagy András Attila

Fotók: Nagy András Attila

Régen, amikor még számos mocsaras, lápos, holtágas terület volt egész Európában, különálló foglalkozás volt a csíkászat, azaz a csíkfélék halászata. Nem is halászat volt az, hiszen főleg kosarakkal történt: egyszerűen kimerték az iszapból az oda magukat befúró halakat. A csíkféléket sovány húsuk miatt előszeretettel készítették el böjtidőben. Egész falvak éltek csíkászatból a nagy lápos területek mentén, és a csík felhasználásának sokrétűségét mutatják a régi erdélyi szakácskönyvek is. A legismertebb talán a csíkos káposzta volt, de egyes helyeken paprikásként is előszeretettel fogyasztották. A lápok lecsapolásával azonban egyre inkább visszaszorultak a csíkfélék populációi egész Európában, ezzel együtt pedig ez a gasztronómiai hagyomány is kihalt.

Olvasd el a teljes sztorit

Jól érzi magát a Kis-Szamosban Románia egyik legkisebb őshonos halfaja

???????????????????????????????

Jelentős szivárványos ökle populáció él újra a Kis-Szamosban, ami arra utal, hogy a folyó szennyezettségi foka jelentősen csökkent a kommunizmusban előforduló állapothoz képest, amikor is Kolozsvár alatt majdnem a teljes halállomány kipusztult a Kis-Szamosból (Bănărescu és mtsai. 1999). Ebben az időszakban a halak nagy része (a szivárványos ökle is) a folyóba torkolló patakokba húzódott fel, itt próbálták meg túlélni a kellemetlen időszakot, ami sajnos több évtizedig tartott. Miután a szennyező ipari létesítmények nagyrészét bezárták, illetve a többé-kevésbé hatékony szennyvíztisztító telepet is üzembe helyezték, a folyó vízminősége annyit javult, hogy a kisebb mellékágakból a halak újra megtelepedhettek a Kis-Szamosban. Innen is láthatjuk, mekkora jelentőségük van ezeknek a kis, látszólag jelentéktelen dombvidéki patakoknak – tájékoztatott Nagy András Attila biológus.

Habár az utóbbi évtizedekben is jelentős ember által okozott negatív hatások érték a folyót, ezek még nem értek el egy olyan kritikus szintet, amely a vízminőségre kényes kagylókat veszélyeztetné, amelyek újból jelen vannak a folyóban – derült ki az Apáthy István Egyesület uniós projektje keretében végzett felmérésből. Olvasd el a teljes sztorit

A vegyszerek, a szennyvíz és a dési gát veszélyezteti a Kis-Szamos védett halait

Fotók: Nagy András Attila

Fotók: Nagy András Attila

Több más védett faj mellett homoki küllő (Kessler-küllő), latin nevén Romanogobio kessleri (régebbi nevén Gobio kessleri) is él a Kis-Szamos védett, mintegy tíz kilométer hosszú szakaszán, vagyis a Kolozs megyei Kis-Szamos Natura 2000-es területen. A védett terület közösségi jelentőségű fajainak felmérése során sajnos csupán egyetlen példányt találtak a kutatók, azt is a védett területen kívül. A terület kezelési tervében egy sor olyan intézkedést javasolnak, amelyek a még megtalálható védett fajok populációinak megőrzését célozzák.

Olvasd el a teljes sztorit

Az akác és a fenyők kivágását javasolják a biológusok a kolozsvári Bükkben

Gyertyános-tölgyes a kolozsvári Bükkben. Fotó: Kuhn Thomas

Gyertyános-tölgyes a kolozsvári Bükkben. Fotó: Kuhn Thomas

A kolozsvári Bükk sokunk számára “Az Erdőt” jelenti, ahová sétálni, kirándulni indulhatunk, árnyas ösvényeken élvezhetjük az elviselhetetlen kánikula elől menekülve a friss, a városénál több fokkal hűvösebb levegőt. A Bükk és a Malomvölgy Natura 2000-es terület valóban Kolozsvár tüdejének számít, ezért a legtöbb itt lakó valószínűleg egyetértene azzal, hogy az erdőnek meg kell maradnia. Kérdés, hogy elég-e annyi a védelemhez, hogy nem szabad letarolni, és amit kitermelnek, azok helyére csemetéket kell ültetni – mindegy, hogy milyen fafajtákat?

Olvasd el a teljes sztorit

Végveszélyben az illatos csengettyűvirág a kolozsvári Bükkben az építkezések miatt

adenophora2

Illatos csengettyűvirág. Dallamos hangzású neve (Adenophora liliifolia) miatt akár a legzeneibb jégkorszaki reliktumfaj címet is kiérdemelheti. Harangvirágra emlékeztető, kecses kékeslilás virág, avatatlan szemeknek látszólag szép, de közönséges erdőszéli vagy mezei növénynek tetszhet. Pedig a kolozsvári Bükk és a Malomvölgy Natura 2000-es terület egyik ritka növényfajáról van szó, amelynek még él egy kisebb populációja a Bükkben, de a Malomvölgyben már csupán egyetlen példányát találták meg a kutatók tavalyi felmérésük során.

Olvasd el a teljes sztorit

Hagymaburok: vízigényes jégkorszaki reliktumfaj él Kolozsvár szomszédságában

Fotó: Ruprecht Eszter

Fotó: Ruprecht Eszter

Védett szomszédaink, azaz több ritka faj sajnálatos eltűnéséről vagy visszaszorulásáról számoltunk be az utóbbi időszakban. Az ember élővilágot romboló tevékenysége globális szinten megállíthatatlannak tűnik, így könnyen eluralkodhat rajtunk a “nincs mit tenni” apátiája. Pedig helyi szinten nagyon sok mindent tehetünk: az is nagy előrelépés lenne már, ha a törvényes előírásokat betartva építkeznénk, meghagyva a terjeszkedő metropolisz mellett azokat a kiemelten fontos élőhelyeket, védelemre méltó területeket, ahol különleges szomszédaink évmilliók óta élnek. Kolozsvár ifjúsági és kulturális főváros mivoltához ugyanis a természeti örökség védelme is hozzátartozik.

Most egy jó hírrel folytatjuk: még megtalálható a Kolozsvár melletti Malomvölgyben (a Bükk és a Malomvölgy védett területen) a hagymaburok (Liparis loeselii), ez a különleges jégkorszaki reliktumfaj, amelyet Nyugat- és Közép-Európában, így Magyarországon is eltűnés fenyeget. Közel kétszáz példányát számolták meg a kutatók a tavalyi átfogó felmérés során, ugyanakkor a védett terület szomszédságában is találtak belőle. Főleg mészkedvelő lápokban lévő kis vízfolyások, források mentén, nedves területeken észlelték példányait. Olvasd el a teljes sztorit

Eltűnt a Malomvölgyből egy endémikus közép-kelet-európai növényfaj, a sűrű csetkáka

suru_csetkaka_ma
Fotó: Mesterházy Attila

Bulgáriából már, úgy tűnik, kihalt, Magyarországon veszélyeztetett faj a sűrű csetkáka (Eleocharis carniolica), amely nem túl szembeszökő külsejével biztosan nem a vadvirággyűjtők miatt szorult vissza Kolozs megyében. Jelentéktelen kórónak tűnik, első látásra valamilyen fura vízi gyomnövénynek nézhetnénk.

Rokonát, a mocsári csetkákát szokás telepíteni mesterséges tavak partjára, mert sűrű gyökereivel megköti a kavicsokat a kerti tó partján, ideális partvédő és víztisztító növény. Az Eleocharis nemzetségbe (genus) amúgy több mint kétszáz faj tartozik, és a mocsári csetkáka az egyik legelterjedtebb, Észak-Amerikától Afganisztánig rengeteg helyen megtalálható. Kevésbé mutatós, európai sűrű csetkákánk viszont hiába őshonos és ritka, nagyon kevés tudománynépszerűsítő-ismeretterjesztő információ jelent róla meg, és nemhogy saját Wikipédia-szócikket nem kapott, de még a legismertebb Eleocharisok közös Wikipédia-oldalára sem került fel.

Miért olyan különleges mégis ez a faj? Kelet- és Közép-Európában endémikus, ami azt jelenti, hogy az ezen a területen élő, elzárt populáció a fajképződés következtében olyan helyi variációt hozott létre, amely sehol máshol a világon nem fordul elő. (Esetleg telepítve, az erre specializálódott botanikusok tesztültetvényein…) Olvasd el a teljes sztorit

Őket is veszélyezteti Kolozsvár terjeszkedése: a narancslepke és a keleti mustárlepke

coliasmyrmidone_vizauercsaba2

Újabb érv, miért kellene kiterjeszteni a kolozsvári Bükk és a Malomvölgy Natura 2000-es terület határait: két további veszélyeztetett faj, a narancslepke (Colias myrmidone) és a keleti mustárlepke (Leptidea morsei) került veszélybe a kolozsvári metropoliszövezetben.

A korábban bemutatott lepkefajok egy részéhez hasonlóan narancslepkét a kutatók csak a védett terület szomszédságában találtak (összesen két egyedet 1,7 km-re a terület határától), a mustárlepkének pedig összesen csupán 18 példányát (ebből kettőt szintén a terület határain kívül) – derült ki a védett terület fajainak és élőhelyeinek tavaly lezárult, az Apáthy István Egyesület uniós projektjének keretében készült felméréséből.

Mint ahogy korábbi cikkeinkben is jeleztük, a legtöbb lepke igen szoros kapcsolatban van a környezetével, fennmaradása nagy mértékben függ a tápnövények jelenlététől és a terület kezelési módjától. Egyes fajoknál a legcsekélyebb környezeti változás is a faj kipusztulásához vezethet, akár egyik évről a másikra. Tehát jó hír az, hogy e két nappali lepkefaj egyedei még kimutathatóan jelen vannak a területen, ám fontos felismerni, hogy ezek a populációk nagyon törékenyek, és megfelelő intézkedések nélkül eltűnhetnek.

A narancslepke elterjedési területe magába foglalta a Duna vízgyűjtő területét, kelet felé az Ural hegység vonaláig is előfordult. Az utóbbi négy-öt évtizedben közép-európai állományainak jelentős része eltűnt, ebben az időszakban legalább nyolc európai országból halt ki. A kihalási hullám kelet felé terjedt, így jelenleg Lengyelország keleti felén és talán Szlovákiában maradtak fenn kisebb populációi, de legjelentősebb ismert állományai Romániából, pontosabban csak Erdélyből ismertek.

coliasmyrmidone_vizauercsaba3
Narancslepke. Fotók: Vizauer Tibor-Csaba

Az európai nappali lepkék vöröslistája 1999-ben a narancslepkét sérülékenynek minősítette, de a következő évtizedben tapasztalt drasztikus hanyatlása miatt az EU által kiadott, nappali lepkéket felsoroló vöröslistának 2010-es kiadásában már szigorúan veszélyeztetettnek tekintik. Jelzésértékű a faj veszélyeztetettségi szintjére nézve, hogy a vöröslista adatai szerint az EU területén tenyésző 421 nappali lepkefaj közül csupán két faj található kihalás közeli állapotban, amelyek közül az egyik a narancslepke.

Romániában hasonló hanyatlási folyamaton ment át a narancslepke. Gyűjteményi és irodalmi adatok szerint a narancslepkét korábban legalább 75 településről jelezték Romániában; 2000 után 12, 2005 után már csak öt lelőhelyről származnak jelzési adatok. Jelenleg két nagyobb állománya ismert a Gyergyói-medencében és a Gyalui-havasokban, de ezeket is a kihalás veszélye fenyegeti az utóbbi 3-4 évben zajló emberi tevékenységek miatt. Mivel ennek a két lepkepopulációnak az élőhelye nem tartozik a Natura 2000-es hálózathoz, ezek a területek áldozatul esnek a kontrollálatlan cserjeirtásnak és legeltetésnek. További kisebb narancslepke-populációk találhatók a Tordai-hasadékban, a Torockói-hegység északi részén, valamint a kolozsvári Bükk környékén. A Bükkben 2000-ig Románia egyik legnagyobb narancslepke-állománya volt ismert, ami egyik évről a másikra omlott össze, a kutatók által még nem teljesen tisztázott okok miatt.

A narancslepke napsütötte, általában keleti vagy déli kitettségű lejtőkön vagy dombtetőkön található, kevésbé legeltetett cserjés réteken és nyiladékos erdőszegélyeken fordul elő. Fiatal lárva állapotban vészelik át a telet, a kifejlett lepkék két nyári periódusban repülnek (május közepétől június végéig, majd július közepétől szeptember végéig). A nőstények ebben az időszakban bizonyos zanótfélékre (Cytisus sp.) petéznek, eddigi ismeretek szerint a selymes zanótra (Chamaecytisus ratisbonensis), a buglyos zanótra (C. austriacus) és a borzas zanótra (Cytisus hirsutus). A Gyergyói-medencében a Chamaecytisus triflorus (közép-európai borzas zanót) a tápnövénye, amely erdőirtás után kialakult extenzív (enyhén legeltetett) legelőkön él, ahol a cserjeborítás eléri a 15-25%-ot. A narancslepkék több kilométeres távolságot képesek berepülni, patakvölgyek mentén vagy lejtőre merőlegesen kóborolnak, megfelelő, petézésre alkalmas területeket keresve.

coliasmyrmidone_vizauercsaba5

A narancslepke hím szárnyfesztávolsága 5 cm, a nőstény valamivel kisebb. Nevét élénk narancssárga színéről kapta. A szárnyak szegélye fekete, a nőstényeknél sárgán foltozott. Az elülső szárnyakon egy-egy szimmetrikusan elhelyezkedő, fekete folt található. A fonák enyhén sárgászöld színű, a belső oldalon megfigyelt folt itt is jelen van. Az alsó szárnyak fonákján világos folt látszik. A nőstények első szárnyának szegélyterében citromsárga foltok találhatók. Hasonló kinézetű és színű faj a sáfránylepke (Colias croceus) illetve a dolomit kéneslepke (Colias chrysotheme), amelyek a narancslepkével együtt is előfordulhatnak. Ezeknek a fajoknak az elkülönítését csak szakemberek végezhetik el biztosan.

Számos tényező okozhatta együtt vagy akár külön-külön az állomány csökkenését: a klimatikus változások (melegedés), a tájhasználat megváltoztatása (a legeltetés mértékének felerősödése, a cserjeirtás és a tarlóégetés) és az élőhelyeik teljes tönkretétele (szántóföldek kialakítása, erdőültetvények létrehozása és a beépítések). Mivel Romániában tenyésznek még a legerősebb európai uniós állományai, fokozott felelősséggel tartozunk a faj még létező populációinak feltérképezésével, illetve élőhelyeinek megőrzésével és visszaállításával.

A kolozsvári Bükk és a Malomvölgy Natura 2000-es területen nem volt jelen a narancslepke tápnövénye, valószínű emiatt nem találták meg ott a fajt. A narancslepkét is a megfelelő élőhelyek eltűnése fenyegeti. A szakértők valószínűsítik, hogy túllegeltetés, cserjeirtás, gyepégetés és taposás is hozzájárulhatott az élőhely tönkretételéhez és a lepke eltűnéséhez. Ha megszűnne a zavarás, a faj jó eséllyel újra visszatelepülne a védett területre is. A narancslepke esetében is szükséges tehát a védett terület kiterjesztése, a tápnövény védelme.

leptideamorsei_urakistvan1
Keleti mustárlepke. Fotók: Urák István

A keleti mustárlepke úgynevezett diszjunkt elterjedési területtel rendelkezik: az eurázsiai areájának többnyire a nyugati és a keleti részén honos. Elterjedése Közép-Kelet-Európától Szibérián, Dél-Oroszországon és Kína északi részén keresztül a kelet-ázsiai Amur folyó vidékéig terjed, de Koreában és Japánban is tenyészik. Közép- és Kelet-Európában egy külön alfaja tenyészik, a Leptidea morsei major, amelyet a szakemberek nyugati nagy mustárlepkének neveznek. Romániából több helyről is jelezték a jelenlétét, többnyire Erdélyben, Moldva nyugati részén, a Partiumban és a Bánságban. Ismert állományai száma alacsony, és a szakirodalomban leközölt jelzési adatai is kérdésesek, mivel ez a faj könnyen összetéveszthető két másik, Romániában tenyésző mustárlepkefajjal.

A keleti mustárlepke a Bükk-Malomvölgynek csupán a dél-nyugati részén volt jelen. Üde lomberdei faj, erdők és tisztások többé-kevésbé cserjés szegélyén él, ritkán lehet nyílt növényzetű területen találkozni vele. Tápnövénye a fekete lednek (Lathyrus niger), mely egyesével, vagy kisebb csoportokban fordul elő, 30-120 cm magasra nő fel, árnyékos élőhelyeket kedveli. A pici, fehér pöttyöknek kinéző petéit a nőstény a tápnövény leveleire rakja. Kétnemzedékes faj, az első generáció április közepétől május végéig, a második június végétől augusztus közepéig repül.

leptideamorsei_urakistvan2

A keleti mustárlepke szárnya teljesen fehér, a hátsó szárny fonákján feketés behintésből álló rajzolat látható. Az elülső szárny csúcsán egy feketés folt van, amely főleg a hímeknél kiterjedtebb és erőteljesebb, a nőstényeknél akár hiányozhat is. Nagyon hasonlít a kis mustárlepkéhez (Leptidea sinapis) és a Lorkovic-mustárlepkéhez (Leptidea reali). Terepen sokszor nehéz megállapítani, melyik fajt tartjuk a kezünkben, annyira hasonlóak. A genetikai vizsgálatok szerint azonban a keleti mustárlepke jól elkülönül a többi hozzá hasonló fajtól.

A keleti mustárlepkét is főképp élőhelye feldarabolódása fenyegeti, valamint a túllegeltetés és a növényzet felégetése. Annak érdekében, hogy ne csökkenjen tovább a faj állománya, szükséges az erdőszegélyek védelme, csökkenteni kell az erdőmunkálatok intenzitását, és védeni kell a tápnövény élőhelyeit. A faj fennmaradását célzó, a kezelési tervben javasolt intézkedések között szerepel az építkezés betiltása a védett területen, a turizmus ellenőrzése, a kirándulók tájékoztatása, valamint az égetés teljes körű tilalma.

leptideamorsei_urakistvan3

Sorozatunk három védett terület fajainak és élőhelyeinek megismertetését célozza. A bemutatott felmérések a védett fajok állományainak felbecslését és potenciális élőhelyeinek feltérképezését célozták, ami a területek kezelési tervének elkészítéséhez volt szükséges.

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének háttérintézményeként működő Apáthy István Egyesület egy uniós pályázat keretében összesen három Kolozs megyei Natura 2000-es terület kezelési tervét készíttette el, amelyeket február folyamán közvita keretében vitattak meg az érintettek. A projekt címe: A kolozsvári Bükk-Malomvölgy (ROSCI0074), Szentiváni rét (ROSCI0356) és a Kis-Szamos (ROSCI0394) közösségi jelentőségű területek integrált kezelési terveinek kidolgozása. A kezelési tervek elérhetők honlapunkon: natura2000clujkolozsvar.com, hozzászólásokat, javaslatokat a natura2000clujkolozsvar@gmail.com címre várunk.

leptideamorsei_urakistvan4

Az Apáthy István Egyesület sajtóanyaga

előző »