Think Outside The Box

Transindex rovatok


Kategória: «The Caveman Project»

Az élet szép

Fotó: joanagps/flickr.com

Mindenki csodálkozik, hogyan gyalogolok nap mint nap: „mondd, nincs autód, van, akkor miért beszélsz mellé”, mintha felfedeztem volna az örök fiatalság bájitalát, vagy mi a szösz. A gyaloglást fedeztem fel, nem mást. Hogy őszinte legyek, már korábban jöttem rá, idegenben, ahol kilométerek sokaságát teszed meg, megnézel minden kősziklát, szobrot, múzeumot, eurodisneyt, és meg sem érzed. Mész és befogadod az információt. Mész, és emlékeket gyűjtesz. Mész és fényképezel. Észrevétlenül indulsz el, otthon meg ki se mozdulsz autó nélkül még egy kenyérért sem, mert messze van…

Gianina Corondan

Városom térképén alkalmazott turista-tapasztalataim rávezettek arra, hogy olyan távolságokat is könnyű megtenni, amelyek különben szédülést, egyensúlyzavart, krízisállapotot okoznak. Nagyjából elfogadható méretű fővárosunk van, sugara mondjuk tíz kilométernyi, annyit néha hegymászáskor is megtesz az ember. Kár, hogy erre nem jöttem rá még középiskolás koromban. Olvasd el a teljes sztorit

Giani Walkertől, szeretettel

Megyek, és felváltva törnek rám jó és rossz gondolatok. Olvastam arról, hogyan kell őket kordában tartani, tanulmányoztam önismereti könyveket, pozitív események vonzását, tudom a jót irányítani, pusztán számolással és mély levegővel. No, de amióta Cavewoman vagyok, valami bennragad, valami rázza a teljes gőzzel haladó szekeremet.

Gianina Corondan

Olvasd el a teljes sztorit

Csendes a “gura de rai”. Gyanús…

Fotó: Radu Adam/flickr.com

Mér’ kéne elviselnem? Na neee. A román fajta gyalogos messze az emberi méltóság alatt leledzik. Próbáltam türelemmel, érdeklődéssel, sőt, nosztalgiával közvetlenül visszatérni korábbi életszakaszaim aszfaltos tájába. Megpróbáltam újra dinamikus, a világ rossztevőjének – személyautónak – segítsége nélkül is boldoguló ember bőrébe bújni. De már levontam a következtetést: csúfság gyalogosnak lenni, kigúnyolnak, megkínoznak, megaláznak, elrabolják a drága idődet, nincs jogod és te vagy leginkább veszélyeknek kitéve.

Gianina Corondan

Olvasd el a teljes sztorit

Miért akartam ezt az egészet

Fotó: remuz/flickr.com

Sokat gondolkoztam, töprengtem, a barátaim kifogási néha sarokba szorítottak. Mire jó ez az egész; egyesek emlékeztettek az időszakokra, amikor nem volt választásod, akarva-akaratlanul – főleg akaratlanul – a világmegváltók táborába kerültél.

Gianina Corondan

Olvasd el a teljes sztorit

Az első szakasz eredményei, kedves “cave people”

Fotó: jekinthebox/flickr.com

A bal lábam kisebesedett, sántikálok. Elkövettem azt a hülyeséget, hogy túl vastag harisnyát vettem túl szűk cipőhöz, túl hosszú napon, olyankor, amikor csak teniszcipő kellett volna. Utcán ért azt éjfél, és gyalog kellett mennem, mennem, ezerszer is mennem hazafelé. Az eredmény: most csak papucsban tudok járni. De kenegetem körömvirágkenőccsel, sebgyógyító hatású. Aztán meg elfelejtem, ez nem nagy gond.

Gianina Corondan

Elmagányosodtam. Ez az állapot garantált, amikor a barátaidnak nem akaródzik, nem is tetszik esetleg követni az életstílusod. Mind ajánlják, hogy elvisznek autóval, én elutasítom, ezzel kellemetlenné teszem magam, akkor is, ha részletesen elmagyarázom, mi is történik egy hónapig. Egy barátnőm azt mondta: súlyosabb dolgok is vannak a világon, mint az, hogy taxiba ülsz velem a kórházig. Olvasd el a teljes sztorit

Harc a többi “énnel”


Fotó: Daniel Y. Go/flickr.com

Ma távirati leszek, nem tudok kibontakozni, élvezni az írást, mert Kolozsváron vagyok delegációban, divatfesztiválon. Itt futkorászom a modellek után, pedig egyik sem volt soha példaképem. Carmen Movileanu kolléganőmet az őrületbe kergettem, a szobában az ő felén világosság van, sok lámpa, rádió, tévé, tiszta karneváli forgatag – míg az én felemen nyugalom, csend, sötét, egyetlen égő és egy könyv, csak úgy odadobva. Kellemetlen része: a választóvonal nem egyértelmű, de harcolok. Carmen meggyújtja a középső lámpát, én lekapcsolom, elegáns mozdulatokkal, és barátságosan győzködöm, “nincs rá szükség, elég fény jön kívülről.” A következményekről inkább nem beszélek.

Gianina Corondan

Meséljem el, mi történt. Bukarestből elégedetten indultam, mert legyőztem a kísértéseket. Úgy terveztem, hogy hősiesen elindulok reggel ötkor, gyalog, nem tudtam, jár-e a metró, busz, vagy hogy milyen órarend szerint. Előtt tíz perccel megkörnyékezett a bűnös gondolat: mi lenne, ha mégis autóval mennék, ki tudja meg? Olvasd el a teljes sztorit

Káosz az új rendben

Fotó: Theirl/flickr.com

No, belekezdtem. Nem kínlódom, nincs az egészben semmi különös. Érdekes, a Barlangember-projekt elő napján folyton a természettel van dolgom. Kirándulás Ploieşti-re, a mezőn 25 ezer facsemete várja, hogy 500 ember elültesse – kőris, zelnice, tölgy, juhar. Ez egy másik projekt, ugyanabban az országban, de mégis másban: “ţara lui Andrei”. Előre gondolkoztam, autóbusszal visznek ki, ami tömegközlekedés, tehát oké, nincs baj az új szabályaimmal, főleg hogy egész nap ott ülök.

Gianina Corondan

Kilépek az ajtón – ajaj! Minden ruhadarabom (esőkabát, lábszárvédő, nadrág) külföldi, még a bakancs is. Ez van, már megvannak, a lényeg, hogy ezután odafigyeljek. Reméltem, a kellemes része sokat tart – ültetünk, barátkozunk, eszünk. A bakancsom kiszúrt velem. Azt hiszem, ott a baj, ahol betűrődött a járástól. Nem tudom, hogy léptem vagy mi volt, de minden lépéssel egyre jobban levált a talpa. Addig, amíg le nem esett mindkettő, semmi nem maradt belőle. Olvasd el a teljes sztorit

Meghalt a Caveman. Éljen a Cave(wo)man!

Ennyi volt, befejeztem veletek, legalábbis ami ezt a projektet illeti. De jó kezekben hagylak benneteket. Három hónapon keresztül betekintést engedtem a életembe, megosztottam veletek élményeim nagy részét. Sokat segítettek a hozzászólások, és remélem, néhány bejegyzés titeket is megihletett. Most ideje szemléletet váltani. Nézzük ugyanezt a kísérletet egy nő – mondhatni bátor nő – szemszögéből.

Csibi Magor és Gianina Corondan Olvasd el a teljes sztorit

Pont. Vonal. És kezdődik elölről

Minden kísérlet végén meghúzunk egy vagy több vonalat. Én meghúzom a sajátomat, ti a tiéteket, de folytatjuk együtt. Eljött az ideje, hogy bemutassam a számvetést: három havi „őrültség”, másképpen élés vagy normális életmód. Mert úgy gondolom, nem tettem semmi nagyon extrémet. Eleinte azt hittem, nehéz lesz, hogy megerőltetem magam, hogy lesznek pillanataim, amikor fel akarom adni. De bebizonyosodott, hogy az életben minden jó vagy rossz szokás idővel és kitartással alakul ki.

Csibi Magor

Most tehát pontról pontra ki fogom elemezni a projektet. Megpróbálok minden aspektust lefedni, de ha úgy érzitek, hogy valami kimaradt, jelezzétek nyugodtan. A beszélgetés és a felmérés szokott módon folytatódik majd a hozzászólások fejezetnél.

Tehát:

1. Közlekedés

Ebből a szempontból érdekes megpróbáltatás volt. Az utóbbi évek után, amikor napokig és több tízezer kilométeren keresztül autóban ültem, nem is éreztem nagy kísértést a kocsival való utazásra. De legyünk őszinték: nincs reális alternatívánk az autóra.

A CFR romokban hever. A fő vasútvonalakon kívül ha személyvonattal utaznál, a kommunista időkben érzed magad. A pontosság áprilisi tréfa, akárcsak a kényelem, és ne is beszéljünk a sebességről. Nem létezik modern ország modern vasút nélkül. De erre nálunk még jócskán várni kell.

Ilyen szempontból Bukarest sem a földi paradicsom; a metrón kívül nincs értelmes közlekedési eszköz, és az is csak a város egy részét fedi le. Folyton dugóba kerülsz, a trolin meg az autóbuszon esetleg akarva-akaratlanul ismerkedési lehetőségek nyílnak ezáltal.

Könnyű szabálynak tűnt, de nem az. Az első „összetűzést” okozta a barátokkal, és ha éjszakai életet akarsz élni Bukarestben, készülj fel nagyon-nagyon sok gyaloglásra.

A liftre és mozgólépcsőre vonatkozó szabály viszont nagyon hasznos. Erőnlétben tart, segít levezetni a stresszt és megmozgat. Melegen ajánlom mindenkinek.

Azt hiszem, az idevágó szabályokat nagyrészt betartottam. Bevallom, egyszer-kétszer ültem autóban, de csak extrém esetben: lekéstem a vonatot, vagy fagyoskodtam a hegyekben.

Készen állok arra, hogy a lehetőségekhez mérten megmaradjak  ennél a szabálynál. Minél kevesebbet autóval, repülőn, a városi közlekedési eszközöm pedig a bicikli lesz. Egy kicsi, urbánus, összehajtható bringa.

2. Szemét

Ennél a pontnál nagyjából csődöt mondtam.  Lehetetlen úgy élni, hogy ne termelj szemetet. És ez csak akkor fog változni, ha mindnyájan teszünk valamit ellene. Még az „öko”-termékek jó része is szennyező csomagolásban érkezik.

Bárhová megyünk, bárhová nézünk, a szemét jelen van. Talán meg is szoktuk, ezért elegánsan nem vesszük figyelembe, de meglepő szorgalommal generáljuk. Lehet itt számtalan szabályt felhozni, de ha be is akarjuk őket tartani, éhenhalunk. Mindent csomagolnak, a banántól kezdve a kenyérig és tejtermékig. Lassan már egy csomag cigarettához vagy egy tábla csokihoz is adnak egy kis zacskót.

Magasabb szinteken kellene ezt a problémát tudatosítani, ha szeretnénk valamin változtatni. Össze kéne rakni a gondolatainkat, és együtt kitalálni, mit lehetne tenni. Mert korlátok nélkül fogyasztunk és a világ korlátozott.

Ezen a ponton kimondottan éreztem, hogy nem tudok semmi hasznosat kitalálni. Mert akkor is, ha fontos egyéni szokásainkon változtatni, itt valami nagyobb mértékű változásra van szükség. Ehhez kellek én, a barátaim, ti, a ti barátaitok és így tovább. És ezt még mielőtt belefulladnánk a szemétbe.

Azt hiszem, a projektből ez jelenti a legnagyobb kihívást, és nagyon fontos, hogy legalább a továbbiakban is tartsam magam a szabályaimhoz.

3. Bevásárlás

Nem esett nehezemre nem venni semmi újat. Érdekes kezdeményezéseket, új embereket fedeztem fel, és megtanultam, hogy nincs szükségünk mindenre, amiről azt hisszük, hogy igen. Például régóta akartam egy kerékpáros cipőt. Egy ideje már gyakorlom ezt a sportágat és úgy gondoltam, ez egy lépés lenne előre. Másfelől, ha egy évig megvoltam nélküle, megleszek ezután is. Elvégre nem akarok a Tour de France-on indulni. Következtetés: ezután is egyre kevesebb új dolgot vásárolok.

A távolságra vonatkozó szabállyal  eléggé szomorú a helyzet. Ha csak hazai termékeket akarsz fogyasztani és használni, a szó szoros értelmében caveman-né válsz. Három hónapig még ki lehet bírni, de a helyi termékek világa még csak illúzió, ha nem teszünk valamit ezért.

Ezt a vonatkozást életemben de a TOTB-n is megtartom. Hatást kell gyakorolnunk a döntéshozókra, de a cégekre és a boltokra is. Talán sikerül. Ha a rossz, logikátlan változások úgy következtek be, hogy észre sem vettük, hátha fordítva sem lesz nehéz. Most az egyszer tényleg fejlődni kell, és nem visszafelé.

4. Élelem

A hús nélküli étkezéssel semmi baj nincs. Nem kapsz idegösszeomlást, nem érzed fáradtnak és gyengének magad és nem halsz belé :) . De nem is válsz egyből jobb, okosabb vagy tiszteletreméltóbb emberré. Saját döntés, hogy egyél vagy ne húst, vannak erős érvek mellette, de néhány kellemetlen oldala is. Mégse olyan nehéz, mint amilyennek tűnik, még egy elszánt húsevőnek sem.

Egyetlenegyszer ettem Serban Copot lakásán húsgombóclevest, azt is tévedésből, mert elfelejtettem, hogy nem szabad :). Egyszer meg rendeltem egy húsos salátát, kifizettem, de nem ettem meg. Szóval itt nagyjából rendesen tartottam magam a szabályokhoz.

Nem volt nagyon könnyű, de túl nehéz sem. Még most is összefut a nyál a számban, ha a húsvéti sonkára gondolok, de végülis az étel csak étel marad.

Továbbra is „kvázivegetáriánus” leszek. Néha-néha fogok húst enni, amikor tényleg megkívánom, de nem haladom meg a heti egy alkalmat. Valószínűleg ünnepekkor is megkóstolom a hagyományos ételeket, de csak az íz kedvéért. A hús alapélelmiszerként nincs már jelen az életemben. És nem mondhatom, hogy bánom.

5.  Víz és elektromos energia

Ennél a fejezetnél kitűnőre teljesítettem. Sikerült megszabadulni néhány ártalmas szokásomtól. Nem néztem tévét, így nem láttam foci- és hokimeccseket sem. Megvoltam mosógép nélkül is,  de itt nem találtam semmi értelmes alternatívát.

Hiányzott a hűtőm, amit vissza is fogok dugni. A tévé és az egyéb elektronikai cikk azonban kihúzva marad. Inkább maradok a könyveknél, embereknél, valódi pihenési lehetőségeknél. Talán lesz majd olyan műsor, amit érdemes nézni, de addig nincs miért bekapcsoljam.  Készülök arra is, hogy lemondjam a közepes Electrica-bérletet, és áttérjek a lehető legkisebbre. Ha eddig sikerült némi pénzt spórolni, miért ne folytassam?

Ha már három hónapig kínlódtam a hideg vízzel, kár lenne most visszatérni a melegre/forróra. Nem könnyű az áttérés, de megéri. Pénz és egészség szempontjából is, de akkor is, ha frissebbek akarunk lenni reggelente. Így maradok az új szokásomnál.

Ezenkívül örülök, hogy belevágtam a projektbe. Kijelenthetem, hogy sok új barátot szereztem, és sokan kerestek meg azzal, hogy ők is megpróbáltak változtatni. Ez jó érzéssel tölt el.

Nem kényelmes egy ilyen kísérlet. Mert a dicsérő és támogató szavakon túl egyedül vagy a zuhanyfülkében, és egyedül cipeled a csomagokat, amikor nem szabad liftet használni. A problémák éppen azért tűnnek nehezebbnek, mert tudod, hogy létezik alternatíva. De ha megfelelően „állítod be” az agyad, könnyebben vészeled át a buktatókat.

Ha ehhez hasonló projektbe szeretnél vágni, ne egy vagy három hónapban gondolkozz. Tekints az egész életedre. Figyeld meg, mit és hol tudsz változtatni, és vezess be új szokásokat.

Nem tudom, sikerült-e  általában valamit is változtatni. A saját életemben biztosan. De azt hiszem, a valódi változásokat együtt fogjuk létrehozni, apró, személyes lépésekkel.

Köszönöm, hogy követtétek a bejegyzéseket!

Magor

Az utolsó hét

Még három bejegyzés, és vége a projektnek. Vagyis, nem egészen, csak annak a részének, amikor be is számoltam róla. Elég nehéz elhinnem, gyorsan eltelt az a három hónap, amely alatt megpróbáltam tapasztalatokat megosztani az olvasóimmal. Az első hetek talán nem teltek nagyon gyorsan, de most elmondhatom, hogy messze nem volt akkora megerőltetés, mint eleinte hittem.

Csibi Magor

Az utolsó hétvége nehéznek bizonyult. Friss hegyi levegőre vágytam, ezért elutaztam Tusnádfürdőre. Így kétszer is szerencsém volt személyvonathoz – és nem ért semmilyen meglepetés. A vonatot tíz évvel ezelőtti állapotában láttam viszont. Több évtizedes vagonok, bűz, előrehaladott romlási állapotok, blattolás, kiszakadt ajtók és kilátástalanság. Egy ilyen vonattal utazni felér egy időutazással. Itt fedezhető fel a valódi Románia, a számok, gazdasági mutatók, a látszólagos modernizáció mögötti. Néhol megállt az idő. Olvasd el a teljes sztorit

« következőelőző »