Think Outside The Box

Transindex rovatok


Kategória: «Reply»

Két portré

Márton Szilárd, bár túl volt már néhány tapasztalaton, mégis tudta úgy élni az életet, hogy ne érjék nagyobb veszteségek. Talán nem is a veszteségek kerülték el, inkább a képesség hiányzott belőle, hogy a váratlanabb eseményekbe nagy lelki szenvedéseket vetítsen. Most is, ahogy a poros úton baktatott a tűző napon, nem gondolt különösebben semmire, élvezte a környezetváltást, figyelgette a növényeket, és nagy örömmel vetette rá magát a málnabokrokra. Az a fajta turista volt, aki egyszerűen csak belehelyezkedett a tájba, élt benne arra a néhány órára úgy, ahogy a növények, a bokrok, a különböző bogarak tették. Nem csodálkozott, nem ujjongott, és azt hitte, felkészülve sincsen különösebben semmire. Ivott, levegőt vett, párolgott ő is, néha evett, de csak egy-egy szemet az útszéli ágakról.

Székely Melinda

Nem szemetelt, nem fogyasztott kész ételt, nem hallgatott zenét, nem is dúdolt, nem telefonált. Nem dolgozott. Turistaként épp az volt az élmény, hogy kilépett a négy vagy több fal, a forró aszfaltozott utak emberi teréből, és belépett egy másikba, vendégeskedett. Ha volt ezzel célja, az éppen a célok kiiktatása volt. Anyagias emberként sokat számolt, vásárolt vagy pénzt gyűjtött, keresett, dolgozott, érvényesült, áramot használt, hiányosságokat látott, és a megoldásukon fáradozott a sok fal, sok út, sok virtualitás között, ahol ő volt otthon, és a növények, a szabadon élő állatok sínylődtek vendégsorban.

Bár semmi sem volt nála, Márton Szilárd mégis cipelt egy batyut, benne néhány otthonról hozott fal, néhány virtuália. Egy-két cél is. Azt a döbbenetes helyet kereste – bár tudta, hogy rajta a döbbenet nem fog –, amiről a sajtó is írt. Dolgozott benne a társadalmi kötelesség, hogy szeretjük, óvjuk az erdőt, aggódunk érte, mert… nem, nem azért, mert ismerjük, benne élünk, inkább azért tulajdonképpen, mert szükségünk van az oxigénre, a belőle kitermelt energiára, és erre a csendre, amelyben éppen sétál és málnabokrok után kutathat. Ahol a segítségét nem telefonon vagy levélben kérik, hanem élő szóval, és ahol meg kell fognia a lány kezét, ahhoz, hogy kiemelje az útra.

Néhány málnabokor és néhány kapaszkodó után kiért, kilépett a keresett helyre. A vendég szerepéből, abból a hangulatból azonban nem lépett ki továbbra sem. A pörkölt erdő, a „hegyi sivatag”, ahogy valaki mondta, úgy váltotta fel az élő, ép erdőt, mint mondjuk a villanegyed a tömbházakat. Ugyanaz az út ment tovább, csak a táj nyílt ki, az oromról be lehetett látni az egész perzselt völgyet. Magában vitatkozott is a sivatag gondolatával. Erősebben tűzött a nap, az igaz, árnyék is alig volt, de világosan látta a tűz útját. Nem is a tűzét, a szélét. A bemélyedő utat nem érte, átfújt fölötte, a lángok (ha egyáltalán láng volt) beleperzseltek az út túloldalán a növényzetbe.

A látvány döbbenetes volt. Megnyugtató, és ez volt benne az egyetlen döbbenet. Abban a batyuban ugyanis már benne volt ez az égett erdő, a hatalmas, évszázados fenyők lobogó, mindent elemésztő, olthatatlan lángja, majd a tűz nyomában maradó, mindent ellepő korom és hamu. Mindebből semmi sem volt, bármerre nézett, látott néhány megszenesedett tetejű fűcsomót, félig zöld, félig pörkölt fiatal fenyőt, egymástól meglehetősen távol. Köztük itt-ott voltak zölden maradt foltok. Végigmért egyet-kettőt, és úgy találta, hogy a legmagasabb sem lehet kétszer akkora, mint ő, valószínűleg nem több évesek, mint amilyen magasak. A szenes fűcsomók mellett a zöldek és barnák rajzolták ki a szél és a lángok útját.

Márton Szilárdot a látvány megnyugvással töltötte el. Egy. A tűz már egyértelműen kialudt, és nem kell tartani attól, hogy ismét felizzik valahol. Újabb tűz tehát már nem fenyeget. Kettő. Végülis nem az erdő értékesebb része pusztult el – szerencsére –, hanem egy már eleve letarolt, eléggé nyílt terület. Az értékvesztés nem olyan nagy. Három, és ez némi misztikus borzongással töltötte el: a színek váltakozásából azt olvasta ki, hogy a tűzzel és a széllel harcolva mégis az élet került ki győztesen. A teljesen elégett fenyő kevés volt, de talán még azok törzsében is maradt élet, és jövőre kisarjadnak. A legtöbb viszont csak félig volt megpörkölődve, és az épen maradt részek láthatólag zavartalanul éltek tovább. Négy. Ez a csemeteültetvény eleve korai kivágásra volt ítélve, így viszont talán a fák rendesen kinőhetnek majd. Szerinte nem volt jó ötlet az oldal letarolása, kiszikkasztása sem, de kételkedett abban, hogy ezt más is belátná. Az üzletemberek mohóbbak ennél. Öt. Ha már pénzről van szó, bizonyára politikáról is. Mindegy, ez most jó lecke volt. Ebből egyhamar áru nem lesz. Nem kell mindenből pénzt csinálni. Márton Szilárd kétségtelenül szisztematikus ember volt.

Miután felmérte a terepet, visszafordult. Útközben ezek a képek még elkísérték egy ideig gondolatban. Furamód embereket nem látott a pörkölt részen. Illetve látott néhányat, de nem azokat. És itt nem az útitársaira gondolt, hanem a látvány és a képzelete által ihletett személyekre. Látta azokat, akik eltüntették az öreg erdőt, hogy helyet teremtsenek a fiatal csemetéknek, őket látta. A munkásokat, a kupeceket, a tulajdonos bosszús arcát, akinek áthúzták a számításait. De azok, akik oltották a tüzet, azok nem voltak sehol. A képzelete nem vetítette ki a képüket. Pedig a szelet, aki lángtollával fekete és barna sávokat rajzolt, azt látta, a kétségbeesetten oltó, küszködő embereket viszont nem. Pedig tudta, hogy ott voltak, képeket is látott róluk. Láthatta volna abban is, hogy egy vonalon túl zöld és ép az erdő.

Ezzel a megnyugvással távozott tehát anélkül, hogy a kötelező indulatok, a szomorúság, a rettenet, a felháborodás közül egy is megmoccant volna benne. Csupán a szemlélődés, a gondolat végezte a maga örökös és zavartalan munkáját. Holott ő ezekre az érzelmekre máskor mégis képes volt. Elég, ha a Sétatérre gondol. A megcsonkított fákra, az elfűrészelt főágakra, amik úgy nyúlnak ki a törzsből, mint a milói Vénusz karja, és rögtön összeszorul benne valami, mintha neki vágták volna le kezét-lábát, minden kilógó testrészét, de nem tőből, hanem valahol középen, hogy annál inkább érezze a hiányukat. Nappal nem is mert arra menni, csak késő este, amikor a sötétben nem látszanak a fák, nem zavarja a betűző nap. A hegyormon, az égett erdőben sem fájt úgy az árnyék hiánya. Ha a Sétatérre gondolt, egyből látta a munkásokat, akik mint egy joystickkel, nekiugrottak a Bosch-géppel a fáknak. Az ágakba belefűrészelődött az ember, a férfi képe, akinek illik belefulladni a békébe, illik gyöngéden szeretnie az asszonyt, és ezt a sok illiket most végre hatalmas kéjjel kilőheti magából.

Mire visszaért a nagyútra, már elillant belőle minden lázadás, a túlhumanizálás, az ostobaság, a szakszerűtlenség miatti düh, és visszasüppedt a jelen pillanatba, jelen környezetbe, átadta magát az újabb élményeknek. A világ sorsát felváltotta a vízhólyag, a szomjúság, a fehér lábú gólyák, egy forrás, a szivart sodró útitársak, felbukkanó autók. Nem töprengett többé azon, hogy van-e szimbolikus jelentése a történteknek, hogy a társadalom nem ugyanúgy égeti-e fel kevés csemetéjét. Az útközben lestoppolt dubában már csak a kibírhatatlan porszag, a ki-kinyíló ajtó és az útszéli jelek kötötték le.

*

BDT után szabadon

A második portré hiányzik.

Arról az emberről szól, aki oltotta a tüzet. Ez a leírás viszont nem készült el. Kedves olvasó arra kéretik, képzelje el őt szavak nélkül, könnyedén, akár a szerző.

I want to ride my bicycle

Fotók: Vargyasi Levente

124 bringás. 124 felnőtt, gyerek. 124 kőműves, grafikus, titkárnő tanuló és még ki tudja hány elfoglaltság. Ezen a nyáron, Sepsiszentgyörgyön tekerni fognak. Ilyen a Bike Walk.

Zöld Gyík

Túlzottan filmelőzetes a lead? Elmagyarázom. Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Bike egyesület, ki nem találná ki, izomból rágyúr a biciklizésre. Az egyesület nem a trial, downhill, cross country, triatlon és egyéb fenegyerekek gyűjtőhelye, hiszen ők a hétköznapi bringásokért tesznek-vesznek. Céljuk egyszerű: lehessen a városban zavartalanul biciklivel közlekedni: és ha mindez lehetséges, akkor éljenek is vele az emberek. Olvasd el a teljes sztorit

Véget ért az idei Zöldiskola. A statisztikákon túl


Zöldiskolások faültetésen (fotó: Bakk-Dávid Tímea)

A verseny lényeges része a szelektív hulladékgyűjtés; a három hónap alatt az iskolák összesen 11.791 kg újrahasznosítható hulladékot adtak le. A zöldiskolások igazodtak a Székelyföld törekvéseihez: megbeszélték a vidékfejlesztési tervet, az „Egyél helyit” mozgalmat, a piknik-törvényt, a kóborkutya-problémát, és kidolgozták a maguk kis hulladék-megelőzési stratégiáját.

Mit érünk vele, ha megfeszített munkával mindent megadunk gyermekeinknek, csak egy élhető bolygót nem kapnak tőlünk? És miközben tanítunk, nem bűntudatot kell ébreszteni, hanem felelősségérzetet kelteni! (Antal Miklós: Környezeti kommunikáció)

Van, aki az adatokra kíváncsi. A TRE-F Egyesület ZÖLDISKOLA néven hármadik éve szervez környezetvédelmi versenyt általános iskolásoknak. A Zöldiskola – önkéntes köri tevékenység Hargita megye közel 50 általános iskolájában. A szakköröket tanárok irányították. Az idén mind a két félévre kiterjedt a verseny, közel 700 diák aktív részvételével. Olvasd el a teljes sztorit

Segítséget kérek romániai biciklitúra-szervezéshez!

Fotó: Szász Péter

Mivel eddig nem igazán akadtam megfelelő fórumra, itt szeretnék érdeklődni az iránt, hogy mennyire látszik épeszűnek és kivitelezhetőnek egy kb. 2000 km-es, kétszemélyes, nyári romániai kerékpáros túra ötlete a helyi viszonyok (közlekedési morál, útminőség, olyan utak, amelyekről nincs kitiltva a kerékpár stb.) ismeretének teljes hiányában.

K.T.

Terveink szerint Debrecenből indulva nagyjából a Déli- és a Keleti-Kárpátok vonalát követve kanyarodnánk körbe (Nagyvárad – Déva – Retyezát – Fogarasi-havasok – Brassó – Székelyudvarhely – Csíkszereda, és aztán északon Nagybánya, Szatmárnémeti felől vissza Debrecenbe). Olvasd el a teljes sztorit

Mindennapi madaraink: jobb ma több veréb, mint holnap egy sem

Nálunk még gyakori a mezei veréb (Passer montanus) (Zsoldos Márton illusztrációja)

Kerülhetnek-e hazai madarászok angol kollégáikhoz hasonló helyzetbe, akiknek több száz kilométert kell utazniuk, hogy mezei- vagy épp házi verebet láthassanak? Igen, verebeket. Kapcsolódj be te is a biodiverzitás-barométer elkészítésébe, figyeld veszélybe kerülő mindennapi madarainkat!

Szabó D. Zoltán programkoordinátor

Románia területének nagy részét, pontosabban 56%-át mezőgazdasági területek borítják, azaz szántók, legelők, kaszálók, gyümölcsösök és szőlőültetvények. Furcsán hangzik, de ezek az élőhelyek gazdag madárvilágnak adhatnak otthont. Ha a tejet öntünk reggel a kávéba, magunk elé képzelhetjük a tehenek nyomában lépkedő fehér gólyát, a kenyeret törve hallhatjuk a búzaszálak tövében fészkelő mezei pacsirta neszezését, a küküllőmenti borokat kóstolgatva pedig felcsendülhet képzeletünkben a sárgarigó flótája. Így van-e vajon, ilyen idilli lenne a madarak és mezőgazdaság közti kapcsolat? Ismerjük-e pontosan a rovarirtók, monokultúrák hatásait, vagy a fasorok megszüntetésének következményeit? Olvasd el a teljes sztorit

Az atomenergiáról szóló vita margójára

A Greenpeace léghajója a Vermont Yankee erőmű felett. Fotó: Greenpeace/flickr.com

Kedves Mindenki! Dr. Nagy László atomfizikus úr írásához és a pro-atomos kommentelők írásaihoz szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A jobb követhetőség kedvéért néhány – tán nem mindenhol pontos – idézetet is kiemelek, amelyekre alább reagálni is fogok.

Rohonyi Péter, a Greenpeace kampányfelelőse

„Az élet tele van veszélyekkel.”

Pont ezért kell ezen veszélyek számát ott, ahol lehet, csökkenteni. És az atomenergiát ki lehet ma már váltani NEM veszélyes (pontosabban csak sok-sok nagyságrenddel kisebb és más jellegű veszélyeket hordozó) más technológiával, az azokból felépülő új, fenntartható energiagazdálkodás elemeivel. Olvasd el a teljes sztorit

Bicikliúttervezés műkedvelőknek

Egyre többen tudatára ébrednek annak, hogy 1-2 tonnás, több négyzetméter felületet elfoglaló acéldobozok a lehető legkevésbé hatékony privát városi közlekedési eszközök. És közülük sokan észrevették már, hogy létezik egy egyszerű, de annál hatékonyabb alternatíva: a bicikli.

Kósa István

A bicikli környezetbarát, bármennyit si használjuk, nem rontjuk általa a többi városlakó életminőségét, olcsó és még egy jó adag kalória elégetését is biztosítja. De ma még a legtöbb városlakó a túlzsúfolt utcák, a biztonságos útszakaszok hiánya miatt nem ül biciklire. Ezen pedig kizárólag csak az önkormányzatok segíthetnek a biciklis közlekedés feltételeit megteremtő alapvető infrastruktúra kialakításával. Olvasd el a teljes sztorit

A Székelyföldön csakis dobbal lehet verebet fogni – a Zöldiskola szervezőinek levele

A TRE-F Egyesület nevében írok. Nem vagyok megdöbbenve, nem vagyok felháborodva sem. Ennél egyebet nem is vártam. A tegnap sem, ma sem, holnap sem. Csak sajnálom azokat a társakat, akik mellénk szegődtek a környezetvédelmi küzdelemben. A TRE-F Egyesület 2010-ben és 2011-ben 54, illetve 30 székelyföldi iskolában megszervezte a zöldiskola mozgalmat. A sajtó tisztességesen be is számolt erről. Nem lihegtük túl. Úgy tartottuk, hogy dolgozni kell, hogy dobbal nem lehet verebet fogni. Vagy mégis?

Olvasd el a teljes sztorit

Három halfaj a Fekete-tengerben?

Fotó: Jana/flickr.com

A hét elején a román és a magyar sajtóban megjelent egy olyan hír, miszerint a Fekete-tengerben csupán három halfaj maradt fenn a környezetszennyezés és túlhalászás következtében. Az adat elsőre megdöbbentőnek tűnik, ezért szakértőhöz fordultunk véleményért. Nagy András Attila, halakkal foglalkozó biológus, ökológus, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa írta meg gondolatait a hírrel kapcsolatban.

A hír szerint az ukrán Déltengerek Biológiai Intézetének igazgatója jelentette be ezt a szomorú tényt, miután Jurij Tokarev halbiológus vezetésével nemrég egy több hónapos expedíció keretében térképezték fel a Fekete-tenger élővilágát. Tokarev ezt nyilatkozta: “Ha még a mai napon meg is születne egy törvény a Fekete-tenger élővilágának megmentésére, már most is legalább 15-20 évvel elkéstünk”. Olvasd el a teljes sztorit

Mire nem volt felkészülve az emberiség? A Cousteau-csapat tagja lerántja a leplet

Két héttel ezelőtti legendánk Cousteau kapitány híres mondatát vizsgálta, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a sok legenda övezte kijelentés nagy valószínűséggel el sem hangzott. A TOTB időközben felvette a kapcsolatot Ion Cepleanuval, aki a Mer Nature nevű francia szervezetnél dolgozik, biológus, földrajztudós és történész. A Cousteau-csapat tagja volt 1985-1993 között, és múlt heti cikkünk kapcsán a kapitány híres mondatával kapcsolatos legenda eredetéről rántja le a leplet. Az ő levelét tesszük most közzé.

Szöveg: Ion Cepleanu (fordította: Rácz Tímea) Olvasd el a teljes sztorit

« következőelőző »