Think Outside The Box

Transindex rovatok


Kategória: «Urban Heroes»

Vukovári túlélő kéri, a kelet-európaiak is legyenek szolidárisak a menekültekkel

Fotók: I Came by Boat (https://chuffed.org/project/i-came-by-boat)

Fotók: I Came by Boat (https://chuffed.org/project/i-came-by-boat)

“Mindannyian el kell kezdenünk úgy bánni másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak az ő helyzetükben. A jóság az egyetlen út. Nincs más helyes ösvény.”

B.D.T.

Háborús menekültek tíz- és százezrei próbálkoznak életüket kockáztatva eljutni a biztonságos világba. Ha valaki, Blanka Dudas tudja, milyen ez. 19 évesen, a délszláv háborúk elől menekült el az egykori Jugoszláviából, Vukovárból Londonba. Tudja, milyen az, amikor egy csapásra fenekestől felfordul a korábbi megszokott, nyugodt élet. Gondtalan tinédzserből, aki egyetemre készül, bujkáló menekülővé válni nem a legideálisabb és fájdalommentesebb módja a felnőtté válásnak.

Vukovárról a balkáni háborúk kontextusában hallottunk. Ha a város nevét olvassuk, akkor a vukovári vérengzés és a Vihar hadművelet ugrik be leghamarabb. És sokkal, sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Figyelmeztető jel kellene legyen, hogy a háború és a menekülés kollektív és személyes tapasztalata mégsincs időben és térben annyira távol tőlünk, amennyire szeretnénk.

1991-ben egy bájos kisvárost – ahol az élet szépen, csöndesen zajlik, különösebb meglepetések és izgalmak nélkül, ahol a szomszédok összejárnak, a gyerekek együtt játszanak, és esténként kigyúlnak a fények a lakótelepi ablakokban – egyszercsak, hirtelen elnyel a káosz és az erőszak. Ami marad, már soha nem lesz a régi.

Egy háború végzetes és visszavonhatatlan, kárpótolhatatlan veszteségekkel jár: a túlélőket félelmük, gyászuk, otthontalanságuk, elveszített életük, egy szétesett közösség emléke kísérti. Az érzés, hogy világuk, amit addig ismertek és otthonosnak éreztek, nincs többé, és talán soha nem lesz már semmi olyan, amilyen volt.

Ezt az érzést semmilyen, a legnagylelkűbb befogadó ország sem tudja eltüntetni, viszont az igenis nagyon sokat számít, hogy a menekültek milyen tapasztalatokkal szembesülnek azokban az országokban, ahová érkeznek. Adnak nekik lehetőséget, hogy dolgozzanak, tanuljanak, beilleszkedjenek? Vagy eleve bűnözőként, csalóként vagy ellenségként tekintenek rájuk?

A háborús traumákon átesett menekült gyerekek, fiatalok különösen fogékonyak arra, hogy milyen közegbe érkeznek, és hogyan bánnak velük. A támogató, emberséges bánásmód arra ösztönzi őket, hogy feldolgozzák és maguk mögött hagyják a múltat, és új életet akarjanak építeni maguknak. Blanka Dudas számára ez a saját bőrén megtapasztalt igazság, amit, végül úgy döntött, hogy megoszt másokkal.

blanka

Blanka sok hányattatás után sikeres karriert épített fel Ausztráliában, profi sminkesként dolgozik. Fotómodelleket, sztárokat sminkel, körbejárta az egész világot. És ő kezdeményezte választott hazájában az “I Came by Boat” kampányt, amelynek célja az illegális bevándorlásról folyó diskurzust áthangolni olyanná, ahol az emberi jogokra és az együttérzésre kerül a fő hangsúly. (A kampányról bővebben itt írtam.) Több emailt is váltottunk angolul, ezekből kerekedett ki az alábbi interjú. Olvasd el a teljes sztorit

New Yorktól Dubajig használják a magyar építész üvegbetonját

az izlandi Powering the Future projekt

Már ékszerkollekció is készül abból a formabontó technológiával készült, fényáteresztő betonból, amely világhírűvé tette a magyar fiatalt. A feltalálóval, Losonczi Áronnal beszélgettünk.

Kérdezett: Gergely Borbála

Losonczi Áron építészmérnök olyan technológiával hozott létre fényáteresztő betonokat, amellyel beírta magát nemzetközi szinten is az építészetbe. Építőanyagai, a Litracon Classic, illetve a Litracon pXL egyedi látványt nyújtanak, egyben erősek, így számos felhasználási módra alkalmasak. A Classic típusút 2004-ben a TIME magazin az év legfontosabb találmányai közé sorolta. De a feltaláló és az anyagok is számos egyéb hazai és külföldi elismerésben részesültek. Ma már egy friss ékszerprojekt is kibomlóban van az üvegbeton felhasználásával, a Litracon Jewellery. Ahhoz, hogy idáig eljusson, Losonczi Áronnak még egy német multinacionális céggel is meg kellett küzdenie. Többek között a sikerig vezető útról és az újító technológiájáról beszélgettünk.

– Kezdjük a nulladik, az ötletet megelőző lépéssel. Hogyan irányult a figyelmed a fényáteresztő beton felé?

Már hallgatókoromban részt vettem beton-workshopokon; Csongrádon, ahol élek. Amikor elkezdett a téma komolyan foglalkoztatni, 23-24 éves voltam, és épp befejeztem a tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Ezután bejutottam egy stockholmi művészeti egyetem posztgraduális képzésére, amelynek az volt a témája, hogy az üveg az építészetben. Az üveg szerepe pedig nagyon sok szempontból a fénnyel azonosítható ezen a szakterületen.

Aztán összeadódott az „építészet”, a „beton” és az „üveg” mint három meghatározó elem, és egyszer csak kipattant a fejemből, hogy valamiféle transzparens építőanyaggal foglalkoznék a kurzus egész éves projektjén belül. Innen finomodott az ötlet, a „transzparens beton” volt a kiindulópont.

áronjóe
Losonczi Áron

– Ennek a munkának a során milyen előképekhez tudtál visszanyúlni, ki támogatott? Kik illetve mik inspiráltak?

Például egy temesvári magyar művész, Varga István (Luigi). Ő az egyik beton workshop során készített egy klasszikus üvegbeton műtárgyat: sík üveglapokat élére állítva öntött betonba, így az üveg által átszűrődött rajta a fény. Ez meghatározó inspiráció volt, a kialakult kontraszt nagyon megtetszett.

A svéd környezetben pedig a professzoromtól, Anders Wilhelmsontól, és csoportunktól egyaránt kifejezetten pozitív visszajelzéseket kapott az ötletem. Tulajdonképpen egy kipárnázott helyzetben lehetett ezt a fejlesztést végrehajtani.

– És az ötleted egy olyan egyedi eredményhez vezetett, amelyet mára világszerte elismertek. Hová jutottál el a „transzparens beton” alapötletből?

Az üvegbeton nem egy új anyag. Maga az ötlet, az üvegfragmentumok betonba helyezése egy ősi módszer, a rómaiak is használták már ezt a technológiát. Én azonban nem fragmentumokat építek be, hanem optikai szálakat. Ilyen technikát is használtak már művészeti célokra, tehát önmagában ebben sincs semmi újszerű. Tulajdonképpen én egy eljárást fejlesztettem ki, amely során a nagyon vékony, törékeny szálakat nagy mennyiségben, roppant hatékony módon bele lehet rakni a betonba. Ez a módszer mára egy építőanyag gyártására megfelelő technológiává vált. A pontos adatokat tekintve 20 millió hajszálvékony szálat kell belerakni egy négyzetméter betonba. Ez hatalmas mennyiség.

Voltak szabadalmi bonyodalmak, amikor el akarták orozni a találmányomat, ezért számtalan szabadalmat megvizsgáltunk, ismerjük őket. Egyértelmű, hogy ez az eljárás egyedi, ezt a megoldást, a kivitelezést én találtam ki.

a budapesti Corvinus Egyetem recepciós pultja
A budapesti Corvinus Egyetem recepciós pultja

– A szabadalmi jogokkal kapcsolatban egy német multinacionális céggel folytattál hosszú pereskedést. Volt olyan periódus, amikor úgy érezted, hogy nem tudod megnyerni?

A monopóliumom forgott kockán, ezt akarták megvétózni. Különböző cégek azt gondolták, hogy ha beszállnak ebbe az üzletbe, akkor ez az eljárás „még ha nem is az övék”, de semmiképpen ne maradjon csak az enyém. Mi azt bizonyítottuk be a szabadalmi ügyvédemmel – Lantos Mihály –, akinek nagyon sokat köszönhetek, hogy igenis ez újdonság, és én találtam ki.

Arra nem gondoltam, hogy nem sikerülhet. Ez volt az első szabadalmam, így az első ilyen jellegű vitám is. Ebben a szituációban az ember nem méri fel, hogy egy magyar magánszemély egy német multinacionális céggel szemben milyen esélyekkel indulhat. Minden energiámat ebbe az ügybe fektettem, és hatalmas szerencsém volt, hogy az ország egyik legjobb szabadalmi szakembere állt az oldalamra. Olyan iparjogvédelmi eredményt értünk el, ami Magyarországon precedensértékű. Először a HeidebergCement ellen Németországban, majd az Európai Szabadalmi Hivatalban is többször bizonyítottunk.

– Volt „B” terved?

Igen, született az is, mert 100%-osan azért nem voltam biztos a győzelemben. A válaszom az volt erre a helyzetre, hogy ha elvesztem az ügyet, akkor a transzparens betont más módon valósítom meg. Ekkor találtam ki a Litacon pXL-t – más néven pixelbetont –,, ami nem optikai szálakkal, hanem speciális fröccsöntött műanyag elemekkel működik. Az teljesen megkérdőjelezhetetlen volt, hogy ez egy új műszaki megoldása az anyagnak. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy az A és a B terv is működik, és mindkettő az én fennhatóságom alatt áll.

pixelbeton
A pixelbeton

– Az eredeti, optikai szálas anyag homogenitásához képest a pixelbeton megjelenésében heterogén, fénypontok jelennek meg a felületen, rendezett struktúrában. A felhasználásuk terén milyen különbségeket jelent ez a vizuális különbözőség?

A kulcskérdés a lépték. A klasszikus üvegbeton olyan helyzetekben alkalmas, amikor közel lehet menni hozzá és meg lehet érinteni ezt a különleges, organikus, természetes hatású fénymintát. Belsőépítészetben, illetve design termékek létrehozására alkalmas. Most dobunk a piacra egy ékszerkollekciót is, amely ezt az anyagot használja fel ékkövek gyanánt gyűrűkön és medálokon.

A pixelbeton ehhez képest nagyobb léptékben állja meg a helyét, amikor nagy összefüggő felületekre van szükség: válaszfalak, homlokzatburkolás stb. Illetve akkor is ez a jó választás, ha előre kreált mintát szeretne a megrendelő. Több előnye is van, például nagy elemméretben tudjuk gyártani, vasalással erősíthető.

Tehát különböző méterű és funkciójú munkák elkészítéséhez alkalmasak az anyagok, de tulajdonképpen ízlés kérdése is a döntés:. a természetes minta vagy a minimalistább, szabályszerűbb elosztást áll közelebb a megrendelőhöz.

litracube
A Litracube nevű lámpa, optikai szálas üvegbetonból

– Jellemzően konzultálnak veled a megrendelők a tervezés közben?

Mindenféle megrendelővel találkozunk. Van, aki úgy gondolja, hogy eleve elég jól ismeri az anyagot, tehát egyszerűen megrendeli, mi legyártjuk és elküldjük neki. De szerencsére olyanok is vannak, akik kikérik a véleményemet, többek között azt illetően, hogy milyen anyagot ajánlok. Ilyenkor mindig azt kell először megtudnom, hogy az adott megrendelő mit szeretne építeni, és ami a legfontosabb: milyen hatást szeretne elérni az anyag alkalmazásával. Aztán ezeket a szempontokat figyelembe véve értékelem az ötleteket. Van amikor a megrendelővel közösen rájövünk, hogy az eredeti ötlete nem biztos, hogy a legjobb választás; ez sokszor akkor adódik, ha nem ismerik a betonom működését. Van olyan eset is, amikor eleve jó az ötlet, de olyan is, amikor együtt találunk megoldást.

– Az ékszerkészítési projekt kiknek a közreműködésével jött létre?

Az ötletgazda és a tervezés koordinátora Faludi Gabriella, aki másfél évvel ezelőtt keresett meg engem azzal, hogy szívesen készítene ékszereket az optikai szálas üvegbetonból. Küldtünk neki egy adag anyagot, amiből egy nagyon szép kollekciót hozott ki. Ez a projekt már odáig jutott, hogy megjelent az első gyűrűkollekció, most már van medálunk is, és készülőben vannak mandzsettagombok. Az ékszereket Litracon Jewellery márkanév alatt kínáljuk, az első kollekciónk pedig „urban” fantázianév alatt fut.

üvegbeton01
Az “urban” ékszerkollekció egy darabja

Számomra az a meglepő ezzel kapcsolatban, hogy az üvegbeton ilyen kis léptékben is működik. Tulajdonképpen építőanyagot lehet hordani ékkőként. Ráadásul ezáltal az egész termék felértékelődik, mert az ember ékkőből építheti a házát. Tehát az ékszer projekt egy magasabb szintre helyezi magát az építőanyagot is.

– Mit gondolsz, akkor is sikerült volna ilyen eredményeket elérned, ha nem lett volna lehetőséged Stockholmban tanulni?

Az egyetem elvégzése után az építészek, ha kapnak állást, általában valamilyen számítógépes munkát kénytelenek végezni. Ezzel bekerülnek egy mókuskerékbe, és onnantól nincs rá idejük, hogy kutatásokat végezzenek. Én Stockholmban egyrészt nyugodt lehetőséget kaptam a kísérletezgetésre, másrészt anyagi támogatást az iskolámtól.

– Milyen különbségeket látsz a magyarországi és a stockholmi építészképzés között?

Elég markáns különbség van köztük. Azt gondolom, hogy a magyar építészképzés magas színvonalú, sokrétű tudást ad. Hangsúlyos az anyag- és szerkezetismereti valamint az építésztörténeti tudás, amit átadnak, illetve sok tervezési feladat van. A képzésnek ez a része világszínvonalú. Az építészetelméleti, illetve a kortárs építészet rész azonban kevésbé erős. Ennek az lehet az oka, hogy a nyugati illetve tengerentúli egyetemek megengedhetik maguknak, hogy vezető, gyakorló, akár sztárépítészeket hívjanak meg az oktatásba. Az ő személyük garancia arra, hogy a hallgatók abszolút naprakész módon tanulhatnak. Nyilván nálunk is remek építészek vannak, a hazai egyetemeken is kiváló szakemberek oktatnak, de sokkal kevesebbet engedhetnek meg maguknak az egyetemek, mint nyugatabbra, illetve más típusú szakembereket találunk itthon.

a prágai ON Club pultja
A prágai ON Club pultja, pixelbetonból

– Most is abban a nyugodt kisvárosban – Csongrádon – élsz, ahol felnőttél, és ott található a Litracon székhelye is. Miért döntöttél így, nem volna előnyösebb egy világváros közelében lenni?

Egy betont gyártó cég nem lehet bárhol. Jó lenne New Yorkban a Broadway-en egy bemutatóterem, de ott nem lehet betont gyártani. Viszont ha kell, két telefonhívással el lehet intézni, hogy ott teremjen az üvegbeton. A hazai piac szempontjából Budapesten történnek a fontos dolgok, ebből a szempontból muszáj gyakran tartózkodnom ott, így fél lábbal ott is élek. A világpiac szempontjából viszont teljesen mindegy, hogy hol gyártunk.

Emlékmű - Baton Rouge, Louisiana, USA
Emlékmű üvegbeton felhasználásával (Baton Rouge, Luisiana, USA)

A kivitelezést tekintve sokkal praktikusabb és hatékonyabb Csongrádon működni, itt lényegesen olcsóbb egy ilyen típusú cég fenntartása. Könnyebb és gyorsabb az anyagok beszerzése is, mint például a főváros mellett egy ipartelepen. Ráadásul nagyon nagy a kézimunkaigénye ennek a folyamatnak, amit nyugati bérekkel számolva nem lehetne finanszírozni.

– Mely területekről érkezik a legtöbb megrendelés?

Ezt szerencsére nem igazán lehet kategorizálni. A közelmúltban Dubajba és New Yorkba szállítottunk, most pedig Angliában, Izlandban, Németországban, Berlinben és itthon is folyamatban vannak projektek. Azt kell, hogy mondjam, szerteágazó a megrendelőkörünk, és sokféle célra kérik az anyagokat, például oltárhoz, információs pulthoz, étterembe stb.

Pad pixelbetonból a budapesti Erzsébet téren
Pad pixelbetonból a budapesti Erzsébet téren

– Számíthatunk új anyagokra, projektekre vagy fejlesztésekre a közeljövőben?

Rengeteg az ötlet, néhány meg is valósul – létezik például egy másik design termékünk, egy asztali lámpa. A pixelbetonból pedig nagyon könnyen és sikeresen lehet utcabútorokat készíteni, mert nagyon ellenálló és erős anyag, így Budapesten az Erzsébet térre készítettünk 12 padot ebből az anyagból. Ebből lehetne tömegtermék is, tehát nem megrendelésre csinálnánk, hanem pár méretből lenne termék készleten, előre gyártva. Sajnos annyi megrendelésünk van, hogy kicsit nehezen haladunk az új ötletekkel, de ez egy kellemes probléma.

Képek forrása: litracon.hu

Bagoly Levente: egyedül biciklitúrázva érzi igazán az ember, hogy él

11960029_10204877731208552_2118102026606893605_n

Egysebességű biciklin, minimális költségvetéssel jutott el Európa legészakibb pontjára, benzinkutak mosdójánál vagy tiszta vizű hegyi patakokban töltötte fel ivóvizes palackját, és az élelmet sokszor szupermarketek kukájából szerezte be. A sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente még egyetemista, és egy szintén erdélyi világutazó kerékpáros példája inspirálta, hogy útnak induljon.

B.D.T.

2013-ban a nyugat-európai országokat járta végig bringájával, tavaly Törökországot. Legutóbb pedig kerek egy hónapot és tízezer kilométert utazott a skandináv országokban. Olvasd el a teljes sztorit

Bakonyi Panni, aki elítélteknek tanít jógát

418383_3253897942914_1946675088_n

Bakonyi Panni egy közelebbről meg nem nevezett magyarországi börtönben nemrég elkezdett jógát oktatni egy csoport elítéltnek. Tapasztalatairól blogot ír Fegyencjóga címmel. “Szeretném, hogy az emberek a mozgás okozta gyermeki öröm megismerésével boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehessenek. Ezért tanítok. Mindenhol, bárhol, mindenkinek, bárkinek. Kertben, parkban, tetőn, szórakozóhelyen, munkahelyen és edzőtermekben. Öregnek, fiatalnak, gazdagnak, szegénynek, sportolónak és irodakukacnak. Tapasztalom és hiszem, hogy az általam kidolgozott jógán alapuló módszer hat. Fizikailag és lelkileg is. Folyamatosan keresem az új helyzeteket és lehetőségeket, azokat a csoportokat, akiknek eszükbe sem jutna kipróbálni. Szinte mindig önkéntesen/adományos alapon tanítok” – írja magáról.

Olvasd el a teljes sztorit

Fogyatékkal él, muzulmán és nő: Maysoon Zayid, a stand up comedy rendhagyó sztárja

m

Maysoon Zayid író, színésznő, humorista. Stand up comedy előadásai gyakran motivációs tréningekként hatnak a hozzá hasonlóan fogyatékkal élőkre és egészségesekre egyaránt; humorral oldja föl a gyakran tragikus történeteket (elsősorban a sajátját: a mozgászavarokkal járó cerebrális parézis nevű betegségben szenved gyerekkorától), és mindenből talál és felmutat egyfajta kivezető utat.

kérdezett: B.D.T.

via TED.com

Jótékonykodással is foglalkozik, Maysoon’s Kids néven fogyatékkal élő, sebesült gyerekmenekülteknek biztosít ösztöndíjat és szórakozási-kikapcsolódási lehetőséget. Munkásságát számos díjjal ismerték el az Egyesült Államokban. Részletesebb profilleírás a Women’s Media Center által működtetett SheSource weboldalon olvasható angolul. A SheSource önmagában is megér egy rövid bemutatást: azért hozták létre, hogyha valakinek – egy újságírónak, producernek, kiadónak stb. – női szakértőre vagy interjúalanyra van szüksége, egy közös platformon keresgélhessen a potenciális jelöltek között. Így találtam meg Maysoont, aki fellépések és gálaműsorok kavalkádjában is szakított időt arra, hogy röviden válaszoljon néhány kérdésre. Remélhetőleg a fordításból is átjön az a jellegzetes humoros felhang, ami válaszait értelmezhetővé teszi.

Legszebb reményed és legnagyobb félelmed?

Remélem, hogy elérem, amit a karrierem során szeretnék. Első célom, hogy egy talk show vezetője vagy társ-vezetője lehessek. Úgy érzem, az lenne az a formátum, amelyben a leginkább kiteljesedhetnék, mert annyira tökéletesen egyesíti a komédiát, a politikát és a jogképviseletet. Második célom megnyerni egy Oscar-díjat. Írtam egy romantikus vígjátékot, jelenleg kínlódom, hogy sikerüljön leforgatni, és tudom, ha valaha sikerül megcsinálni, Oscar-díjas lesz, hiszen a fogyatékosság díjakat hoz. Olvasd el a teljes sztorit

“Maga a halál nem visel meg annyira, mint a halál lehetősége”

fotók: Facebbok

fotók: Facebook

Nágó Zsuzsa a szíriai polgárháború menekültjein segít Törökország területén található táborokban. A törökországi kurdokat a török állam minden lehetséges eszközzel gátolja az Iszlám Állam elleni harcban, sőt a török hadsereg néha segíti is a szélsőséges szervezetet. Ezt megelőzendő a civilek őrjáratokat szerveznek, azzal a céllal, hogy leleplezhessék a törökök és az Iszlám Állam közötti nem hivatalos összefonódásokat. A szíriai határ melletti törökországi menekülttáborokban elkeserítő a helyzet, de az önkéntesek munkája, a civil szervezetek és a kurd önkormányzat valamiképpen próbál javítani ezen. Nágóval az ottani élményekről beszélgettünk.

k.á.

Hogyan jutottál Székelyudvarhelyről a török határ menti menekülttáborba dolgozni?

– A Babes-Bolyain végeztem újságíróit, aztán a kalandvágy kivitt Angliába, mint au-pairt, 50 fonttal. Utána mindenféle munkákat végeztem és utazgattam, s közben rájöttem, melyek számomra az értékek, mitől élek igazán. Úgyhogy most már vagy 2 éve keresgéltem menekülttáboros lehetőségeket, közben cigányokat tanítottam írni-olvasni-számolni, a londoni Afgán Szövetségnél önkénteskedtem stb. Ezekre mind egyedül találtam, a szervezeti kereteket lassúnak és nehézkesnek éreztem.

Anglia után hátizsákosan, CV-vel felszerelkezve átmentem Dél-Franciaországba, oktatási munkát keresni. Ez is ajtóról ajtóra kopogtatás volt. Gyorsan találtam is munkát, és volt még 4 hónap szabadidőm kezdésig, úgyhogy gondoltam, ez egy meglepetés és lehetőség az univerzumtól számomra, hátha találok valamit Törökországban, és közelebb kerülök a táborokhoz. Így is történt, Ankarában találtam angol tanítási lehetőséget.

No és innen a határig?

– Kerestem és találtam olyan embereket, akik hozzám hasonlóan már tettek valamit a városi menekültekért, együtt gyűjtöttünk tejet és ruhaneműt, azt busszal levittük Surucba. Ők egyetemisták, kurdok voltak, és volt kapcsolatuk a kurd párttal (BDP), és így tudtuk, hogy pontosan hova menjünk Surucon belül, hova tegyük le a cuccokat, vagy  hogy a hat tábor közül melyikben van a leginkább szükség a tejre.

nago3

Surucban milyen állapotok uralkodnak?

– Surucban nincs probléma az ISIS részéről, ők csak a Mursitpinari határátkelőig jutottak, és ha néha át is jutnak kémek, hamar megszabadulnak tőlük. A városban 40 000 ember él, és tele van katonákkal, tankokkal, de nincs konfliktus a helyiek és a katonaság közt, a katonák nagy része amúgy is kurd. A probléma a határátkelőknél van. De szerintem ott is vannak a kurdoknak kapcsolataik, mert mikor illegális határátkelésre kerül a sor, hallottam olyat újságíróktól, hogy bár a reflektor be van kapcsolva, de mikor a csapat egy olyan részhez ér, hogy a fény épp rájuk esne, a PKK összekötő személy felemeli a karját, és a reflektor kialszik. Ezt egy csapattól hallottam, nem tudom, mennyire gyakori. Általában más a módszerük.

A rólad nemrég megjelent cikkben említetted, hogy Maserben őrjáratoznod is kellett, pontosan mi mindent csinálsz te ott?

– Nem kellett, választottam. Maser az utolsó falu a határ előtt, az a bázis a szökésekhez is, mindkét oldalról, úgyhogy fontos, hogy tisztán tartsák.

Értem, de ez már katonai feladat, ezt YPJ-osztaggal együtt, vagy hogyan végezted?

– Nem, a helyiek és bárki, aki oda ellátogat – bármilyen céllal-okból, pl. harcolni akar vagy önkénteskedni, egyetemisták vagy csak egyszerű törökországi állampolgárok, kurdok, törökök, akik csak tudni akarják, mi is történik ott, és meg akarják akadályozni, amennyire lehet, hogy ISIS-katonák szökjenek át vagy, hogy főleg a török katonaság dolgát megnehezítsék, az ISIS támogatására – csapatokba szerveződnek és figyelnek minden éjszaka, sötétedéstől hajnalig. Nincs szigorúan elhatárolva, mi katonai feladat és mi civil, ők úgy veszik, mind egyformák vagyunk, és ugyanúgy ki kell vennünk a részünk a védelemből, ki ahogyan tudja.

Körülbelül hányan vannak ott ilyen csapatokba szerveződve, milyen állampolgárok főleg?

– A faluban vannak harcosok (a népi kurd erőktől – YPG, a női népi kurd erőktől – YPJ és a törökországi Kurd Munkáspártól – PKK) bár persze nem tudod, csak sejted. Ők azok, akik az elfogott ISIS tagokkal foglalkoznak, és ők azok, akik tulajdonképpen szervezik felülről az egészet, a helyiek bevonásával. Úgy mondták, van a faluban kb. 5-6 gerilla, aki minden éjjel járőrözik vagy legalábbis készenléti állapotban van, a civilek mellett. Ez állandó. A többi meg a látogatóktól függ, én találkoztam sok török állampolgárral, kurdokkal és törökökkel. Sok az olasz: anarchisták, baloldali csoportok, mindenféle nemzetiségű egyének stb.

A menekülttáborban hányan vannak, hol helyezkedik el? Honnan kaphatnak segítséget a táborlakók?

– Suruc városban, vagy a közvetlen környéken van hat tábor, amit a kurd önkormányzat működtet, 25 000 menekülttel. Ezek nagy része kurd, de vannak arabok is. A jezidik Diyarbakir mellett vannak, mert az egy teljesen más kultúra, ők nem férnének meg a muzulmánokkal.

A kurd táborokon kívül van egy AFAD-tábor, ami a török kormány hivatalos, a katasztrófavédelmi igazgatósága által működtette tábora, az nagyon jól felszerelt, 35 000 férőhelyes, de csak 7000-en vannak benne jelenleg. Olyan, mint egy börtön (szigorúan ellenőrzött), és az oktatás csak törökül és arabul történik, úgyhogy a kurdok ezt annyira nem szeretik.

– A táborokban élő menekültek élete teljesen más, mint a városokban élőké. A legnagyobb részt Surucban a kurd önkormányzat állja, plusz a külföldi segélyek – leginkább német és holland kormányzati és NGO-csomagok vagy pénz -, meg nagyon sok folyik be egyének részéről is, különböző csomagok (pl. ruhanemű és játékok) formájában.

Zárójelben jegyzem meg, hogy én például csak az Ankarában élő külföldiektől annyi takarót, ruhát, játékot gyűjtöttem, hogy egy mikrobuszba nem fért be, a párthoz kellett a nagy részét átvinni, s ők lehozták az ő szállítmányukkal. Tehát az emberek nagyon segítőkészek, csak el kell kezdeni.

A táborokban kapnak reggelit (rizst, olívabogyót vagy kenyeret és kis halvát általában) és ez 50 000 török lírába kerül a hat táborra havonta. A levest, ami szintén mikrobuszban érkezik, egy nagy kondérból merik ki önkéntesek, van, hogy az önkormányzat állja. Zöldséget és gyümölcsöt viszont nem esznek, pedig nagyon olcsó a környéken, de valamiért ez még nem működik. Valószínűleg fog, ezen dolgozunk. A tej a másik probléma, a gyenge táplálkozás miatt az anyáknak nincs anyatejük, és rengeteg a csecsemő-gyerek, és ezert dobozos tejet vesznek és tejport, ami nemcsak drága, de sok tápérteke sincs. Mielőtt eljöttem, ezen dolgoztam, hogy vegyünk kecskéket (voltam a piacon, egy tejelő kecske 350 líra) és tartsuk őket a tábor mellett, mert a tejük nagyon jó a kisgyerekeknek is, a legközelebb áll összetételben az anyatejhez, plusz adna valami elfoglaltságot a menekülteknek is, mert a legnagyobb probléma a táborokban az elfoglaltság hiánya. Sokan az elszenvedett traumák miatt annyira bezárkóztak, hogy nem is akarnak semmit csinálni egy darabig, a menekültek nagy része viszont igen, bármit! A gyerekekkel szerveztünk például szemétgyűjtő versenyt.

Van pár olyan dolog, amelyek esetében máig sem tudok dönteni, hogy mi a morális megoldás rá: például a helyiek felvesznek dolgozni menekülteket napokra vagy hetekre, a központi téren folyik az emberek válogatása, de csak 1/3-át fizetik annak az összegnek, amit egy helyinek adtak volna. A másik, hogy a segélyek osztogatásakor minden dobozt fel kell bontanunk, hogy ne adhassák el a feketepiacon. S mindkét esetben mindkét felet megértem, gyakran nagyon összetett a helyzet.

nago2

Te melyik táborban dolgozol?

– Én a hat tábor közül 3-ban voltam, a Rojava, a Kobane és az Arin Mirhan táborokban, de ez úgy van, hogy te szervezed nagyrészt a napjaid, megérdeklődöd, hol épp mi van, és te döntesz, hová mész. Voltam a depókban, ahol ruhaneműt és élelmiszert szortíroztunk, csomagoltunk, álltam kamionon és adogattam le az olajat, lisztet stb., voltam sátrat építeni, gyerekeknek foglalkozást szervezni, ami éppen akadt.

Most utoljára az egyik táborban találkoztunk egy 14 éves gyerekkel, akinek a 21 éves bátyját lelőtte egy ISIS-terrorista. A gyerek, mikor ezt meghallotta, elkezdett szaladni a határ felé, és aknára lépett, úgyhogy térdtől nincs lába, és tolókocsiban ül. Ez 2 hónapja történt vele, most meg az egyik barátnőnk rövidfilmet forgat a gyerekről, s pénzt akarunk gyűjteni neki műlábra.

Hogyan bírod, hogy ilyen gyakran szembesülsz ilyen szörnyűségekkel?

– Maga a halál nem visel meg annyira, mint a halál lehetősége. Az, hogy tudom, reális lehetősége van annak, ha visszatérek, nem mindenkit találok életben a barátaim közül. A képek, amiket a halottakról mutatnak, szörnyűek, és igyekszem őket elkerülni, mert az úgysem segít. Az fáj leginkább, hogy az, hogy egy ember halott, nem véletlenszerűen történt, hanem mert egy másik ember megölte. És hogy a halottak nagy része nagyon fiatal, 20 év körüli, hogy úgy haltak meg, hogy nem is igazán éltek előtte. És úgy haltak meg, hogy valószínűleg tudták, hogy meg fognak halni, és azt is, hogy lehet, hogy megkínozzák őket előtte. Ezért is tartanak a harcosok egy utolsó golyót maguknak, de nem mindig tudják használni. De úgyis harcolnak, mert életet védenek ezzel. És épp ezért tisztelem őket. Egy PKK harcos azt mondta, ő nem a kultúráért, nyelvért, földért harcol, mert egy ember élete sokkal többet ér ezeknél a fogalmaknál. Hanem az embertelenség ellen harcol, és egy olyan világ érdekében, ahol gyilkosság büntetlenül nem maradhat. És ő ezert kész a saját életét odaadni, és csak azt reméli, a saját halála a barátai halála előtt történik meg. Ez a sötét rész, a halál közelsége és a halál módjának a borzalma. És nem ez vonz vissza oda, hanem hogy ezek ellenére, a harcosok és civilek tele vannak életkedvvel és tenni akarással és reménnyel és akarattal, van bennük olyan tűz és morális erő, amit a dekadens nyugaton ritkán tapasztaltam.

Ez Maser,  a temető meg az, ahová  egy kopt pap, aki az egyik 'összekötő személy, kézen fogva elvezetett, hadd szokjam a látványt. Megkérdezte, miért nem harcolok. Mondtam, mert nem akarok ölni, és mert félek a haláltól. Az elsőt megérti, azt mondja, a második érvhez viszont hadd sétáljunk pár méterrel odébb (a temetőben), és itt szembesüljek, ha eddig nem tettem, mi vár mindannyiunkra. És ne féljek, mert a halál biztos, de ennek tudatában sokkal értékesebben és bátrabban megélhetem az életem.

Ez Maser, a temető meg az, ahová egy kopt pap – aki az egyik ‘összekötő személy -, egyszer kézen fogva elvezetett, hadd szokjam a látványt. Megkérdezte, miért nem harcolok. Mondtam, mert nem akarok ölni, és mert félek a haláltól. Az elsőt megérti, azt mondja, a második érvhez viszont hadd sétáljunk pár méterrel odébb (a temetőben), és itt szembesüljek, ha eddig nem tettem, mi vár mindannyiunkra. És ne féljek, mert a halál biztos, de ennek tudatában sokkal értékesebben és bátrabban megélhetem az életem.”

Mi még tudjuk, hogy pazarolni vétek. Romániában kevésbé “fogyasztók” az emberek, mint Japánban

bianca-762x1024

A 26 éves Bianca Yamaguchi konstancai, de már egy ideje Japánban él, Tokió mellett. A fiatal román lány kezdeményezésére indult el a Zero Waste Japan projekt. A Zero Waste a hulladék mennyiségének csökkentését célzó nemzetközi mozgalom. A pszichológiát végzett, angoltanárként dolgozó lány novemberben indította el a “nulla hulladék” mozgalmat népszerűsítő japán oldalt, azzal a céllal, hogy ráébressze az embereket: bármennyi tárgyat is birtokolnak, az nem teszi őket boldoggá. Az elégedettséghez az út inkább a minőségi emberi kapcsolatokon és a környezettel való harmónia elérésén át vezet – írja a TOTB.ro-n megjelent cikkében Camelia Jula.

A “nulla hulladék” koncepcióval két évvel ezelőtt ismerkedett meg egy Amerikába emigrált francia lánynak, Bea Johnsonnak köszönhetően, de azonnal ráébredt arra, hogy voltaképpen mindig ennek szellemében élt. Nagyszülei falun laktak, ahol a nyarakat töltötte, ott tapasztalta meg a természetközeliséget, és azt az életfilozófiát, hogy semmit nem szabad elpazarolni. Olvasd el a teljes sztorit

Down-szindrómás riporterek a TVR-nél: Európában egyedi, sikeres kezdeményezés

mozgass

A TVR Cluj minden pénteken 17:00 órától közvetíti az Előítéletek nélkül (Fără prejudecăți) című műsort, amelynek az a különlegessége, hogy három Down-szindrómás fiatal vezeti: Raluca, Bogdan és Mihai. Európában ők az egyetlenek, akik riporterként dolgoznak ezzel a fogyatékkal élve. Hogy ezt elérjék, nagyon sok segítségre volt szükségük, de elsősorban Ovidiu Damiané, a HVS munkatársáé az érdem.

írta: Camelia Jula, totb.ro

Raluca, Mihai és Bogdan nagyon szeretik Ovidiut, a bátyjuknak tekintik mind a hárman. És nagyon lelkesek, hogy a televíziózásban dolgozhatnak, azt remélik, ezt később is folytathatják saját műsorokkal, vagy más jövőbeli projektekkel. De most még muszáj Ovidiuval maradniuk, hiszen ő oldotta meg, hogy kamera elé állhassanak.

Ovidiu azt mondja, akkor támadt az ötlete, amikor Facebookon látott egy fotót Fernanda Honoratoról, aki a TV Brasillnál dolgozott, és akkoriban az egyetlen Down-szindromás riporter volt a világon. Olvasd el a teljes sztorit

Bölényekkel táncoló: Joep Van de Vlasakker, a vadon szerelmese

10292166_675432162510292_7736795411919285376_n
Fotó: Staffan Widstrand – Rewilding Europe

Amikor a hatalmas patások először megízlelték a szabadságot a Szárkő-hegységben a hosszú út után, az emberkarámok biztonságából, tisztes távolságból figyeltük őket. Egyvalaki volt, aki bentről irányította és figyelte a bölények szabadon engedésének jól kitalált, hosszas procedúráját. Gondosan és szeretettel rendezgette el az állatokat szállító kamion rakterének lejáróján a szénát – kedves bölényeinek ne a hideg, idegen fémre kelljen lépniük a szabadság felé vezető úton. Rövid, éles kiáltásokkal „beszélt” hozzájuk, biztatta a hátramaradókat, akik az utolsó pillanatban visszahőköltek volna, és rémülten a szállítóketrecek szűk, de a nagy tágasságnál ismerősebbnek és biztonságosabbnak tűnő mélyére menekültek. Mikor már mindenki, aki tanúja volt a történelmi pillanatnak, visszatért a faluba, enni-inni-ünnepelni, ő még a bölényekkel maradt, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. Az egyik bölény a villanypásztor drótjai közé keveredett, őt is ki kellett szabadítania.

Olvasd el a teljes sztorit

Tíz gyerek, aki megváltoztatta a világot

gyermeknap
Farhan Chawla

Június 1. a gyermekek napja. A TOTB tíz olyan gyereket mutat be ez alkalomból, akik jobbra fordították a világ sorsát. Volt közülük, aki többmillió embert mozgósított egy közös célért; aki a kényszermunka ellen lépett fel, vagy a HIV-fertőzöttek jogaiért; aki meg akarta állítani a hidegháborút, és volt, aki a tálibok elnyomása ellen lázadva a lányok oktatásáért harcol. A lista szabadon kiegészíthető, várjuk a te gyerek-példaképed is!

Olvasd el a teljes sztorit

előző »