Think Outside The Box

Transindex rovatok


Kategória: «Wélemény»

Segítség! Hova dobjam a lejárt kozmetikumot, vagy az állatorvosságot?!

Fotó: Pranjal Mahna via flickr

Fotó: Pranjal Mahna via flickr

Másfél éve jártam utána annak, szakcégeket kérdezgetve, mit lehet kezdeni a lejárt gyógyszerekkel Romániában, hogyan szabadulhat meg a lakosság ettől a veszélyes hulladéktípustól. Akkor röviden az derült ki, a gyógyszertárak – elvileg – beveszik, a gyógyszerészkamara ajánlása alapján.

B.D.T.

A gyakorlatban azonban továbbra is nem várt nehézségekkel szembesül az ember, amikor környezettudatosan szeretne eljárni: pl. vannak olyan gyógyszerei, amelyeket már régóta őrizget, és nem tudja, hol vette, vagy esetleg kapta, nincs csomagolása, nem lehet tudni az összetevőit, sőt esetleg a termék nevét sem. Vagy állatgyógyszerei is vannak, illetve lejárt kozmetikumai, és sehol nem tudja leadni ezeket.

Elindultam egy zacskónyi, szelektíven gyűjtött, veszélyesnek minősülő hulladékkal (azaz amit tilos a háztartási hulladéknak kitett konténerbe dobni). Olvasd el a teljes sztorit

“Hajtó vagyok, ne lőjetek!”

Nyakörvezett, nyomkövetővel ellátott medvét lőttek ki májusban orvvadászok Hargita megyében. Nyakörvezett, nyomkövetővel ellátott oroszlánt lőtt ki júliusban egy minnesotai fogorvos Zimbabwéban. Empatikus rekviem azokért, akik látják a pökhendi külföldi vadászt és a jólétet, amiben él. Akik hozzá hasonlóvá szeretnének válni, de csak a zsákmányállat húsából kapnak kegyelemfalatokat.

B.D.T. Olvasd el a teljes sztorit

Fejbe lőnek egy tüntetőt Bukarestben. Mi ezzel az igazi probléma?

tunt
fotó: Cristian Botez/Facebook

Hétvégén Bukarestben az erdők védelméért tüntettek, és egy olyan incidens történt, amely bejárta a teljes hazai sajtót: egy rendőr megkért egy meglehetősen dühös fiatalt, hogy igazolja magát, miután pedig az visszautasította, és verbálisan agresszíven lépett fel, a rendőr előrántotta fegyverét, és gumilövedékkel fejbe lőtte. A legnagyobb probléma azonban mégsem ez, hanem az eset médiareprezentációja.

kulcsár árpád

A hazai médiát bejárta a következő videó:

Amikor a videós bekapcsolódik az eseményekbe, a fiatal már a földön fekszik vérző fejjel, és a társa éppen felelősségre vonja a rendőrt, aki szemmel láthatóan zavarban van, a fegyvere pedig még mindig a kezében. Arról, hogy mi történt ezelőtt, csak a tanúk ellentmondásos beszámolója alapján tudunk: néhányan azt állították, hogy a rendőr egyszerűen előkapta a fegyverét és rálőtt az aktivistára, majd összevissza kezdett el lövöldözni, miután ennek barátai ráugrottak. Mások azt állítják, hogy az aktivista előbb megütötte a rendőrt, s ezután történt az egész konfliktus, erre azonban semmilyen bizonyíték nincs, épp ellenkezőleg, egy videón az látszik, hogy az áldozat már a földön fekszik, amikor a rendőr arcának repül egy üveg.

Az eseménynek tanúja volt (és többnyire az ő beszámolóját tekinti hitelesnek a sajtó) Matei M. Bărbulescu, a Casa Jurnalistului újságírója, aki így számolt be róla: „Egy helyi rendőr lelőtt egy aktivistát gumilövedékkel. Szerencsére senki sem halt meg. Az őrület akkor kezdődött, amikor a rendőr felszólította az aktivistát, hogy igazolja magát, az meg azt mondta, hogy rendben, de előbb ő mondja meg a nevét. A rendőr így előkapta a fegyverét, és megkérdezte, hogy miért pofázik, és elkezdett lökdösődni, majd fejen lőtte. Az aktivista barátai nekiugrottak, az egyikük arcon ütötte egy üveggel, ezután a rendőr minden irányba fenyegetőzött a fegyverével.”

Az, hogy a rendőr jogellenesen járt el, nem is kérdés. A helyi rendőrségek működésére vonatkozó 155/201-es törvény leszögezi: a rendőrnek intézkedés közben fel kell mutatnia a jelvényét és az igazolványát, kivéve ha az intézkedés ezáltal veszélybe kerülne. Továbbá a közrendet zavaró, agresszív magatartásúakkal szemben a rendőr felléphet ugyan (nem halálos) fegyverekkel (gumilövedékkel, elektromos lövedékkel stb.), de csak olyan módon, hogy azok testi épségét semmiképpen ne veszélyeztesse, így értelemszerűen tilos ezekkel fejre céloznia, hiszen ez akár halálos kimenetelű is lehet. Ezt olyankor teheti meg, ha az agresszív egyén kockára teszi más állampolgárok vagy az intézkedő rendőr testi épségét, de ilyen esetben is előzetesen figyelmeztetnie kell a támadót az elkövetkező fegyverhasználatra.

No akkor lássuk csak: az igazoltatás megtagadása nem minősül agressziónak, sem a kiabálás, senkinek az élete nem forgott kockán az adott pillanatban. Ugyanakkor a rendőr „Pofázol?” kérdése sem minősül figyelmeztetésnek, a fejre lőtt gumilövedék pedig akkor sem lenne indokolt, ha az említett helyzetek fennálltak volna. Ijesztő, hogy a rendőrnek fogalma sincs róla, hogyan kell kezelni az adott szituációt, láthatóan nincs kiképezve az ilyen helyzetek kezelésére, enélkül pedig nem nagyon érthető, hogyan teljesíthet ilyen jellegű szolgálatot.

Feltehetően a tüntető fiatalember sem járt el helyesen. Az áldozat az Új Jobboldal (Nouă Dreapta) lelkes híve, ők sem a mérsékelt magatartásról híresek. A szélsőjobbos fiatalok újabban nagyon aktívan vesznek részt a környezetvédelmi tüntetéseken (erről Parászka Boróka írt részletesebben), Bukarestben főleg, de a nemrégiben tartott kolozsvári, az erdőmaffia ellen szervezett tüntetések móc hőzöngése, és az Avram Iancu szobor előtti tisztelgés sem volt semmi. Ez azonban mind nem számít akkor, amikor a rendőri túlkapásról van szó. Rendet bontott a fiatalember? Elképzelhető, hogy igen. Azt is elfogadom, hogy akár provokációként is értelmezhető a tette, de a legrosszabb az egészben, hogy a média hajlamos az esetért egyértelműen a fejbe lőtt fiatalt okolni. Két beszámolót láttam a történtekről a televízióban: az egyiket az Antena 3-an, amely a PSD-hez köthető, s így, mivel a kormányon levő pártnak nem lenne túl jó reklám a „karhatalmi erőszak”, arról tudósítottak, hogy a rendőr önvédelemből bántalmazta a 18 éves Ionuţ Cojant. Hogy a nézők semmiképpen ne szimpatizáljanak a tüntetőkkel, olyan képeket sugároztak, amelyek nem most, hanem egy régi Verespatak-tüntetésen készültek, és ahol a demonstrálók – feldühödve azon, hogy a több ezresre duzzadt heti tüntetésről az egyik legnagyobb csatornának számító Antena 3 heteken keresztül nem- vagy félretudósított, és következetesen manipulálta a közvéleményt -, megrongálták a csatorna közvetítőkocsiját.

Úgy gondolnánk, hogy ehhez képest a jobboldalinak számító Realitatea TV majd meglovagolja a botrányt, és valamiképpen a Ponta-kormány hibájának állítja be. Azonban a jobboldalon valójában sokkal okosabb emberek dolgoznak. A jövő évi választásokon ugyanis a korrupciós botrányokba várhatóan bele fog bukni a mostani kormány, és az új hatalomnak már most sem hiányzik az, hogy egy jelentős civil tömeg ellenőrizze majd a munkájukat. Értsd, ha majd nem ezrek, hanem maximum százak fogják megtölteni a nagyvárosok főtereit, az elhanyagolható, és a kétes törvényeket simán végig lehet vinni, mivel a civil szféra már stigmatizált: ők azok, akik hangoskodnak, randalíroznak, és erőszakosan lépnek fel, semmit nem jelent nekik a magántulajdon, szóval veszélyt jelentenek a kispolgári létre, a jó adófizetőkre. Ennek fényében a Realitateán arra helyezik a hangsúlyt, hogy a fiatalok ittasok voltak, hangoskodtak és támadólag léptek fel a rendőrrel szemben, akinek a felelősségéről jóformán nem is esik szó. Ugyanez a helyzet Lucian Mîndruță, a legnépszerűbb jobboldali megmondóemberrel is, aki egy Facebook-bejegyzésben azt kérdi, hogy vajon minek kellett olyan agresszívnak lenni a rendőrrel szemben? Ismerős az érvelés? Minek csodálkozol, ha megerőszakolnak, ha kihívóan öltözöl?

És itt a legnagyobb baj: mikor fog végre a vezető romániai sajtó a rendőri túlkapásokról beszélni? (Ez akkor sem történt meg, amikor Pungești-en a helyi tiltakozó parasztok miatt szükségállapotot rendeltek el, vagy amikor a palagáz után kutató cégekkel szemben a rendőrök nem védték meg az állampolgárokat.) Azért is meglepő a hallgatás, mert felmérések bizonyítják, hogy a romániai lakosság bizalmi indexe a rendőrökkel szemben nem túl magas. Természetesen akadt néhány pusztán tudósító jellegű, objektivitásra törekvő beszámoló a nyomtatott sajtóban, ez azonban egyáltalán nem ér el annyi emberhez, mint amennyihez a két fent említett televíziós csatorna. Ők pedig ismételten pártszempontokból tekintik a hazai realitást, semmiképpen sem a hatalomnak kiszolgáltatott állampolgár szemszögéből.

Fajok és népek átjáróháza: a Duna-delta, ahogyan mi láttuk

IMG_3000

Ahol a Duna találkozik a Fekete-tengerrel, létrejött Európa legnagyobb kiterjedésű vizes élőhelye. 600.000 hektár. Maga a nagy kék-zöld-barna végtelenség. Motorcsónakban utazunk, mert siettet az idő: így még inkább megérinthetetlen és felfoghatatlan a táj. Végtelen, a mi siető időnkön túli. Mintha örök.

Olvasd el a teljes sztorit

Profik kontra aktivisták

Oana Moisil (fotó: Kulcsár Árpád)

Oana Moisil (fotó: Kulcsár Árpád)

A miniszterelnök legutóbbi kolozsvári látogatása nem múlt el nyomtalanul. Nem is kell, jó lett volna, ha a sajtóban megjelennek olyan problémák, mint a patarétiek kilakoltatása árán (és jelentős állami támogatással) megépített ortodox teológiai bentlakás. A sajtóhírek azonban másról szóltak, például arról, hogy Verespatak-tüntetők zavarták meg a rendezvényt, és arról, hogy a csendőrök egy újságírót, látszólag minden ok nélkül, titkosszolgálati parancsra “kezelésbe vettek”.

Kulcsár Árpád

Ami az akkori beszámolóból kimaradt, hogy nem csupán a titkosszolgálat és a csendőrség méltatta különös figyelemre azon újságírókat, akik rendszeresen részt vesznek Verespatak-tüntetésen is, hanem a kollégák is. Oana Moisilt többen megkérték, inkább távozzon, és hagyja őket, hogy végezhessék a dolgukat. Engem is többen megkérdeztek, ki is vagyok, nem akarok-e balhét csapni. Számomra a helyi sajtó arroganciájával szembesülni nem egyedi és nem meglepő eset, nem ez teszi indokolttá a megemlítését, hanem egy hétvégi eset.

A Kolozsvári Professzionális Sajtósok Egyesülete (APPC) nevű sajtós konglomerátum szombaton kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben leszögezik, elhatárolódnak azon aktivisták akcióitól, akik újságírónak álcázzák magukat, hogy olyan partizán- és magánakciókat hajtsanak végre, amelyeknek semmi közük az újságíró-mesterséghez.

Az APPC közleménye szerint az ily módon cselekvő személy akkor sem tekinthető újságírónak, ha folyamatosan publikál különböző zsurnalisztikai felületeken, mert áthágja az újságírás egyik alapszabályát, miszerint a leírtaknak pártatlannak, semlegesnek, objektívnek kell lennie (amennyire csak lehet). Az APPC ezért felhívást intéz a csendőrséghez, illetve más rendfenntartó erőkhöz, hogy ne ijedjenek meg (ugye értjük a célzást?) azoktól, akik újságíróknak tettetik magukat, de más céljuk van, mint a közösség szolgálata. A mintegy 20 médiaorgánumból összegyűlt, 80 tagot számláló szervezet álláspontja szerint nem tehető egyenlőségjel azok közzé, akik évről évre azon dolgoznak, hogy a lehető leghitelesebben informálják a közvéleményt, valamint azok, akik saját, vagy valamilyen közösség céljainak elérése érdekében használják fel a hivatást.

Tisztázzuk tehát: Oana Moisil a Vice riportereként volt jelen a bentlakás átadásán, sem kiráncigálása pillanatában, sem később nem tett semmi olyat, ami indokolttá tette volna a vele szembeni bánásmódot. Egyetlen célja azon kérdések feltevése volt, amelyeket a helyi újságírók nem kívántak feltenni (a pungești-i és verespataki helyzetre vonatkozóan). Az APPC újságírói éppen azt kifogásolják, hogy az aktivisták, tőlük eltérően, nem kívánják mindkét felet meghallgatni, amikor valamely sajtófelületen nyilvánulnak meg. Moisil, és többen mások ez esetben éppen a másik felet, a miniszterelnököt kívánták megkérdezni, amennyiben hagyták volna nekik, vagy amennyiben a miniszterelnök hajlandó lett volna válaszolni.

Másrészt az APPC álláspontja fundamentalistának is tekinthető, amennyiben képesek szemrebbenés nélkül állást foglalni amellett, hogy csupán az általuk képviselt újságírás-típus a legitim, és nem veszik figyelembe, hogy mások meg más újságírásra adták a fejüket. Pl. olyanra, ahol a stílus a tárgyilagosságot maga alá rendeli, hogy a szerzői intenció felerősödhessen, vagy ott van Kapuściński “irodalmi újságírása”, de sorolhatnánk a “műnemek” különbözőségéből adódó típusokat. Vagy akár lebonthatjuk műfaji szintre is, ecsetelni sem kell, hogy a hírközlésen kívül hány esetben kell elrugaszkodni az objektivitás megteremtésének illúziójától.

A konzervativizmus, amellyel a szervezet előáll, hogyan viszonyulna a Pulitzer által teremtett hagyományhoz, amelynek célja, hogy az újság, közintézményként, minél pozitívabb hatást gyakoroljon a társadalomra, és aminek érdekében hajlamos volt minél hatásvadászabb címekkel felkelteni a figyelmet (pl. a mindenki által ismert eset, amikor a Pulitzer által birtokolt World újságírói elmentek Manhattan akkori nyomornegyedeibe és cikkeket írtak a bevándorlók megdöbbentő életkörülményeiről, és arról, hogyan szenvednek a gyermekek a hőség miatt, olyan címet adva az írásnak, hogy: “Hogyan sütik meg a gyerekeket?”)? Aktivizmus lett volna?

Egyébként pedig hol az a határ, ahonnan egy újságíró kérdése vagy véleményformálása aktivizmusnak számít? Léteznek kényes kérdések, amelyeket nem szabad feltenni? Oana Moisil nem kérdezheti meg, miért van egy moldvai falu blokád alatt, de a többiek megkérdezhetik, hogy a miniszterelnöknek mi a véleménye arról, hogy az államelnök korruptnak nevezte (holott az ortodox bentlakás átadásának gyakorlatilag egyikhez sincs semmi köze)? És amennyiben a Vice olvasói valóban kíváncsiak a környezetvédelmi problémákra, akkor kell-e más, dogmatikus legitimizáció? A Vice-nak 1,6 millió, a TOTB.ro-nak 91 ezer lájkolója van a Facebookon, nem föltétlen szorulnak magyarázatra.

Az pedig, hogy az APPC csendőri fellépést sürget bárki ellen is, aki a jogait gyakorolja, illetve a feladatait végzi, egy olyan gesztus, amely nem csupán arról tanúskodik, hogy itt 80 arrogáns, begyepesedett alakkal, hanem 80 hülyével állunk szemben. Remélhetőleg valami félreértés kapcsán, amikor megcsillan bennük a kreativitás szikrája, és föl kívánnak tenni egy kevésbé sablonos kérdést, majd valaki aktivizmusért kioszt nekik egy-egy sallert, hátha észhez térnek.

Verespatak-tüntetés: provokáció-e, ha nem mozdulsz az útkereszteződésből?


Fotók: Szász Péter

Mi élteti a verespataki bányaprojekt elleni tüntetést? Elsősorban maga az “ügy” és a mögéje felsorakozó, kiterjedt kapcsolathálóval rendelkező, a társadalmi nyilvánosság terében már otthonosan mozgó közéleti szereplők, “megmondóemberek”, civil aktivisták. Viszont elkötelezett tömegbázis nélkül eddig már ugyanúgy kifulladt volna az egész, mint a korábbi occupy-ujjgyakorlatok.

B.D.T.

Ez már nem(csak) hecc, a fő mozgatórugó nemcsak egy társadalmi beavatkozási kísérlet – korábban sokak szemében némileg öncélúnak bizonyult – esztétikájának gyakorlati alkalmazása. A cél ezúttal nem – vagy nemcsak – valami általánosabb “politikai jó”, mint például a gazdasági válság által leginkább sújtott társadalmi rétegekkel való szolidarizálás, a társadalmi párbeszéd szorgalmazása, a nyílt, átlátható és demokratikus döntéshozás követelése vagy egyéb, természetesen szintén fontos, de az átlagpolgár számára kevés azonosulási felületet nyújtó, “értelmiségi beszédmódban” artikulált cél. Hanem egy település, az aranybánya-nyitásban közvetlenül érintett térség és az ország “megmentése”. Nem is tudom, miért tettem ezt most idézőjelbe, hiszen akik hétről hétre kimennek a térre, akiknek már ez a standard vasárnapi program, azok – legyenek nyugdíjasok, kisgyerekesek, diákok vagy munkanélküliek – feltehetően tényleg hisznek cselekedetük téloszában. De kérdés, ki meddig hajlandó elmenni az ügyért – akár a szó szoros értelmében is, hiszen a kolozsvári felvonulások végére általában a pár ezres tömegből pár száz fő marad, a derékhad gyorsan lemorzsolódik a végállomás előtt.

Miért? Olvasd el a teljes sztorit

Megoldás erdőtűzre: vágjuk ki az erdőt!

Dexter egy időre jól megélhet a favágásból. Az Egyesült Államokban megtalálták az ideális megoldást az erdőtüzekre: ki kell vágni minél több fát, hogy ne terjedhessen a tűz.

Olvasd el a teljes sztorit

Kolozsvár újra kiállt Verespatakért

Úgy döntöttem, meg sem próbálom már saccolni a demonstrálók számát, ugyanis a román hírszolgálat, a pro-RMGC-s média, illetve a megtapasztalt és tüntetők szerint hangoztatott létszám között egy kisvárosnyi népességet tudnánk eltüntetni, mindenesetre ismét rengetegen (az előző hétnél is többen?) vonultak fel Kolozsváron.

K.Á.

17:00 órakor még csodálkozva néztünk szét a téren, dupla annyi sajtós, mint a kezdetekben, és feleannyi ember, mint múlt héten. Igaz, koordonálatlan tüntetésként indult a tegnapi, amit körbekordonoztak a Transylvania Fest árusainak sátrai.

A felszólalók rögtön panaszkodni kezdtek (nem írok neveket, ez a megmozdulások egyik fő szimpátia-forrása, hogy nincsenek vezetők), hogy gyenge kihangosítással kénytelenek az emberekhez szólni, de a városi rendőrség ígéreteivel ellentétben mégsem használhatják a főtérre felépített színpad hangszóróit, ezért megígérték, el fognak beszélgetni velük a közterek használati jogait illetően, ugyanakkor világossá tették, minden rendőrnek és csendőrnek ideje lenne megérteni, hogy ők az állampolgárok alkalmazottai. A megszólalók egyébként ismét különböző célokkal és hátterekkel érkeztek, így a szónoklatok sokszínűségével szembesülhettek a hallgatók. Volt köztük egyetemi tanár (aki gazdasági kudarcnak ítélné, ha a bánya megnyílna), volt újságíró (aki az emberek véleményét akarta visszatükrözni), volt egy idős ember, aki arról beszélt, hogy a monarchiát és a szocializmust is átélte, de ilyet még ott sem látott. A felszólalások aztán kis moderálásra szorultak, egy felszólaló ugyanis kérte, hogy kissé vegyék alább a románkodó felszólalásokat, hiszen nagyon sok magyar és más kisebbségi állampolgár is részt vállal a demonstrációban. Ezzel a kijelentéssel kisebb terminológiai vitába került egy nővel, aki amúgy Kolozsvár hírhedt, szélsőséges nézeteiről ismert expolgármesterének kíséretéhez tartozott (Tudjukki), aki szerint aki Romániában románok laknak és slussz. Ezután indult meg a menet, ezúttal a monostori negyed felé.

Nos, amikor vonulás van, mindig igyekszem kint is és bent is lenni, egyszerre menni az emberekkel, mert szolidáris vagyok, teljesen egyet tudok érteni követeléseikkel, másrészt kint is kell lennem, megnézni, nincs-e balhé, lekapni néhány, számomra jelentősnek ítélt pillanatot, képet. Mivel a Monostoron végigvonulva többnyire kívül maradtam, most értettem meg igazán, mennyire hasznos volt kimenni a város központjából: számos olyan párbeszédet hallottam, ahol az út szélén bámészkodóknak fogalmuk nem volt, mi ellen, vagy minek érdekében vonul itt ez a sok ezernyi ember. Ilyenkor azért ki-kiugrik valaki a demonstrálók közül, és szórólapokat osztogat, illetve elbeszélget egy-egy csoporttal. És valóban, legalábbis megduplázódott a tüntetők száma, és soha ennyien nem értek még a Béke téri végpontra. Ugyanakkor sosem maradt ott meg jelentősebb tömeg ennyi ideig. Egy ideig skandáltak még, majd egy lány gitározni kezdett: Imagine there’s no country, még egy Beatlest, aztán Michael Jacksont, Heal the world. Közben egyre kevesebben lettek, a rendőrök így rájuk engedték a forgalmat. Ők meg maradtak a Béke tér közepén, kétoldalukon újra megindult a néhány órára megállított város.

Fiktív tudósítás egy valós bukaresti tüntetésről

-Szenátor elvtárs, szenátor elvtárs, jelentem!

-Kérem, azok az idők lejártak, most csak szenátor vagyok!

-Elnézést, szenátor úr, jelentem, már az Universitaten vagyok. A tüntetés elkezdődött, még csak este 6 óra, és már most rengetegen vannak. Folyamatosan csak gyűlnek és gyűlnek a tüntetők! Ezek még Eugen Davidot is elrángatták ide, a szalmakalapjával együtt, mint a Verespatak-ügy legrégebbi harcosát. Úgy ujjongnak neki, mint egy szupersztárnak.

-Nem számít. Mi is elküldtük Pontát Verespatakra, ő is intézkedik. Na de mondja, hányan vannak kint?

-Nem tudom, uram, ezek a bukarestiek jól odatették magukat, több ezren lehetnek, és egyre többen jönnek. Mindjárt indul a menet, és….

– Várjon egy pillanatot, valaki keres, visszahívom.

———————

-Uram, mi történt? Már egy órája nem tudom Önt elérni!

-Folyamatosan zaklatnak valami verespatakos aktivisták. Nem tudom, hogyan jutottak a számomhoz. Felháborító! Na de mi történt azóta?

– Kaptam egy szórólapot a bukaresti képviselők és szenátorok számával, az öné is rajta van. Telefonos zaklatásra buzdítják a népet, de gondolom, már tudja, miről van szó. Leellenőriztem a szórólapon levő honlapot is, minden parlamenti tag elérhetősége rajta van, megyékre leosztva.

– Hát azért választottak meg minket, hogy aztán beleszóljanak a dolgunkba? Folyamatosan ugyanazt az sms-t kapom, hogy nem akarják az aranybánya megnyitását Verespatakon és a ciános kitermelést. Nem és nem, értem én, de itt felsőbb érdekekről van szó. Na de mondja, mi történik?

– Elindult a menet, már legalább tízezren vannak. Zászlókkal, kisgyermekekkel, nem is tudom elmondani.

– Mindegy a létszám. Majd úgyis elintézzük.

– Igenis uram, de ezek több mint tízezren vannak, a tüntetők 25−30 ezerről is beszélnek. Mintha nem is egyszerű tüntetés lenne, hanem forradalom, csak sodor a tömeg. Mindenki dobokkal, flakonokkal csattogtatva ordibálja, hogy mentsük meg Verespatakot. Én kezdek meghatódni…

– Hagyja már ezeket az érzelgős hülyeségeket! Mi politikusok vagyunk, nem?

-De, de ezt nem lehet olyan könnyen eltussolni, rengeteg ember van. Ahogy elhaladunk a blokkok mellett, még csatlakoznak újabb tüntetők. A balkonokból pedig tapsolnak és zászlókat …

————–

-Mi történt?

-Valaki kilökte a telefont a kezemből, és utána ismét lehetetlen volt elérni, uram.

-Igen, ezek az aktivisták továbbra is zaklatnak. Nem lehet így dolgozni! Mi történik?

-A menet közben megkerülte a fél várost. Volt egy kis botrány az Antena3-mal, bekerültek a tömegbe, onnan próbáltak tudósítani, de leordították őket. Már senki sem tudósíthat megfelelően. Csak ezeket a függetleneket hagyják dolgozni, az igazi tévéknek már esélyük sincs.

-Mindegy, mindegy – hol vannak most?

– Visszaérkeztünk az Universitatera. Úgy néz, ki nem akar oszlani a tömeg. Lefoglalták a körforgalmat is, még mindig rengetegen vannak. Hogy fogjuk így átvinni a bányatörvényt?

– Hagyja, ezek úgyis csak hipszterek, még munkahelyük sincs.

-De uram, ezek nem csak tornacipős fiatalok. Kisgyermekektől középkorúakig és nyugdíjasokig mindenki itt van. Akkor ők is hipszterek?

– Hát persze, aki Verespatakért tüntet, az mind hipszter. Ezt már megbeszéltük, a sajtó is megírta ezerszer.

– Igenis, uram, akkor ma legalább tízezer hipszter vonult az utcára Bukarestben.

Kilövési engedély… orvvadászokra is!


Fotó: © dr. Peter Lengyel

Mindenhol jelen vannak az orvvadászok Romániában, még a természetvédelmi területeken, nemzeti parkokban is, és az ő érdekeiket képviselők ülnek a parlamentben – írja blogbejegyzésében Lengyel Péter biológus.

A zergék, szarvasok, őzek, nyulak populációja csökken, valóságos genocídium folyik ellenük. A vadászok és orvvadászok – akik gyakran tartoznak egyazon csapatba, csak hol legálisan, hol illegálisan használják ki a természetet – végzik a „terepmegfigyelést” is, az általuk szolgáltatott „hivatalos adatok” irrelevánsak, hiszen az érdekük az, hogy minél nagyobb vadászati kvótát lehessen megszabni. Olvasd el a teljes sztorit

előző »